Felvidéki kirándulás
A rudabányai Gvadányi József Művelődési Házban működő klub minden évben kirándulást szervez hazai vagy külföldi úticélokra, amelyen nem csak a klubtagok vehetnek részt, hanem szívesen fogadnak "kívülállókat" is. Korábban voltak már hét napos országjáráson, a Felvidéken felkeresték Selmecbányát, Kassát, Iglót, Poprádor, a Dunajecet, Rozsnyót és környékét, Erdélyben pedig Nagyváradot, Kolozsvárt és Borszéket. Az idén ismét a Felvidék volt az úticél: június 8-án, szombaton Bártfán, Eperjesen és Kassán tettek egynapos autóbuszos kirándulást, amelyen 48 fő vett részt. (Az időjárással szerencséjük volt: a hőség-periódus még csak akkor kezdődött, így viszonylag kellemes körülmények között zajlott le az utazás.)
Bártfa (mai nevén Bardejov, Rudabányától 158 km-re) az egykori Sáros megyében fekvő, 34 ezer lakosú város hajdan kereskedelméről, vászonszövéséről és nyomdáiról volt híres. Főtere szinte érintetlenül megőrizte késő-középkori arculatát. 2001 és 2004 között felújították, rekonstruálták, és azóta a Világörökség részét képezi. Kevés hely van Európában, amely annyira megőrizte a régi idők hangulatát és építészeti emlékeit, mint a bártfai főtér. A keskeny telkeken egymáshoz épült díszes homlokzatú polgárházak mellett fő látványossága a Szent Egyed székesegyház (2001 óta basilica minor) és a régi Városháza, amelyben ma múzeum található. A csoport délelőtt negyed 10 tájban érkezett Bártfára, körbejárt a főtéren, és megtekintette a templomot és a múzeumot is, miközben alkalom nyílt fagyizásra, üdítőre, sörözésre, knek-kinek kedve szerint.
Bártfáról déli 12 órakor indultak visszafelé, a 41 km-re levő Eperjesre (Presov), Sáros megye egykori székhelyére, amely 100 ezer fős lakosságával jelenleg Szlovákia 3. legnépesebb városa. Itt a történelmi belváros nevezetes épületegyüttesét (Szent Miklós-templom, Rákóczi-ház stb.) tekintették meg rövid séta keretében, majd a főtéren éppen zajló hatalmas vásári forgatagban vegyültek el, miközbenevésre, ivásra, vásárlásra is volt lehetőség.
Délután hárm óra tájban indultak a 35 km-re fekvő Kassára, ahol a Rodostó-ház és a Szent Erzsébet-székesegyház megtekintése után, a hazafelé vezető utat megszakítva, a város szélén fekvő Optima bevásárlóközpontban mindenki kedve szerint nézelődhetett vagy vásárolhatott több mint egy órán keresztül. Háromnegyed 7-kor indult az autóbusz Rudabányára, és rövid bódvaszilasi megálló után fél 9 tájban érkezett meg Rudabányára. A csoport tagjai elégedetten vettek búcsút egymástól a jó hangulatú, maradandó élményeket nyújtó kirándulás után.