(1725 – 1801)

Rudabánya irodalmi nevezetessége, hogy 1725. október 16-án itt született Gvadányi József író. Nála magyarabb érzésű ember kevés volt történelmünkben, pedig apai ágon olasz ősökkel büszkélkedhetett, akik Arezzóból, Petrarca szülővárosából származtak. Az osztrák császári sereg zsoldosaiként kerültek hazánkba. Dédapja, Alessandro de Guadagnis elesett a szentgotthárdi csatában (1664). Jutalmul hasonló nevű fia (az író nagyapja) Szendrő várának kapitányságát kapta 1683-ban. Megtelepedett nálunk, s 1684-ben feleségül vett egy magyar grófkisasszonyt, Forgách Dorottyát.

Bécs felmentése után a Bódva-völgyön vonult hazafelé Sobieski János lengyel király, s rövid ideig a szendrői várban időzött (1683). Az uralkodó annyira megkedvelte Gvadányi várkapitányt, hogy neki és utódainak grófi címet adományozott (1686). Ezért szerepel a családi címerben a lengyel sas is. Ennek ellenére nem voltak különösebben vagyonosak, életmódjuk inkább a kisnemesekéhez, mintsem a főurakéhoz állt közelebb. Alessandro de Guadagnis azután 1687-ben Gvadányi Sándor néven magyar honosságot (idegen szóval indigenatust) nyert, ma úgy mondanánk, hogy állampolgárságot kapott. Felesége örökösödési per útján szerezte meg Rudabányát. Haláluk után a rudabányai birtokot fiuk, János örökölte. Az ő felesége, vagyis a költő édesanyja, a bárói családból származó Pongrácz Eszter Nyitra megyében is kapott örökséget, földbirtokot. A Gvadányiak 1686-tól 1728-ig rézbányászatot folytattak az egykor gazdag rudabányai érclelőhelyek mara-dékán. Egy ideig a Rákóczi-szabadság-harcot is szolgálták (1706-1711-ig), mert rezet szállítottak a fejedelem hadiüzemeinek és pénzverdéjének. Rákóczi két ízben is levélben kérte a borsodi rendeket, hogy ne háborgassák a rudabányai bányászokat, mert fontos szolgálatot tesznek a hazának.

Visszatérve az író életpályájához, 10 éves koráig Rudabányán élt, és a kor szokásai szerint a családban nevelkedett. Valószínűleg házitanítók felügyelete alatt kezdte meg tanulmányait. Később Egerbe, a jezsuita gimnáziumba került, ahol kitűnő tanuló volt. A szünidőket azonban egészen 16 éves koráig szülőhelyén töltötte. Keveset tudunk arról, hogy milyen volt rudabányai gyermekkora. De műveiben később utalásokat, visszaemlékezéseket találunk, amelyek derűs, boldog időszak képét vetítik elénk. Biztos, hogy fogékony lelke sok élményt, benyomást őrzött meg a borsodi 16 esztendőből. S még valamit vitt innen magával: a környék színes, ízes magyar nyelvét, amelyet a nyelvészek a keleti palóc nyelvjárásba sorolnak. Gvadányi 1740-ben szakadt el véglegesen a szülőföldtől, amikor a jezsuiták legmagasabb fokú iskolájában, a Nagyszombati Akadémián kezdte meg tanulmányait. Itt is kiemelkedett a hallgatók közül, biz-tos alapműveltséget és kiváló nyelvtudást kapott az intézmény bölcsészeti tagozatán. Ennek ellenére 1743-ban katonai pályára lépett, és 40 évig szolgálta a Habsburg-uralkodókat. Részt vett az örökösödési és a hétéves háborúban. Számos európai országban megfordult, mialatt sok nehéz csatát megvívott. Vitéz-ségével többször kitüntette magát. Leghíresebb hőstette a porosz főváros, Berlin megsarcolása volt a Hadik-huszárok élén 1756-ban. Egy alkalommal súlyosan megsérült a dél-franciaországi harcokban (a lábát lövés érte, és a sebe elüszkösödött), emiatt hetekig ápolták Savona városában. Közben 1751-ben Nyitrán házasságot kötött Horeczky Franciskával. Három gyermekük született, de felesége 1756-ban meghalt. Az 1763-ban megkötött hubertsburgi béke véget vetett a háborús éveknek. Gvadányit ekkor a Felső-Tisza vidékére vezényelték. Az itteni unalmas órákban sokat olvasott, és ekkor kezdett el írogatni saját maga és környezete szórakoztatására. 1775-ben Galíciába helyezték, míg végül lovasgenerális rangban történt nyugdíjaztatása vetett véget katonai pályájának 1783-ban. Szakolcán, anyai örökségként kapott birtokán telepedett le. Gazdálkodott, szórakozott, élte a vidéki birtokosok gondtalan életét. 1785-ben másodszor is megnősült, feleségül vette Szeleczky Katalint, akivel boldogan élt haláláig. Csak szakolcai éveiben, élete alkonyán kezdett komolyabban foglalkozni az irodalommal. Sorra jelentette meg népies stílusban írt verses elbeszéléseit, amelyeknek témáját és alakjait elsősorban hosszú katonáskodásának emlékeiből merítet-te. Elsőként a Pöstényi förödés látott napvilágot (1787). 1790-ben hagyta el a sajtót az Egy falusi nótári-usnak budai útazása… című, páratlanul népszerű műve, amely napjainkig sok kiadást ért meg. Főhőse, a peleskei nótárius, azaz jegyző irodalmunk egyik leghíresebb alakjává vált. Petőfi is irigykedve jegyezte meg később: „Sokért nem adnám, ha én írtam volna a Peleskei nótáriust!" Ezután szinte évenként kiadott egy újabb munkát, melyek közül a Rontó Pál és Benyovszky Móric kalandjait elbeszélő történet aratta a legnagyobb sikert. Művei között találunk történelmi, hadtörténeti és politika tárgyúakat is. Írótársaival, barátaival élénk levelezést folytatott, amely nyomtatásban is megjelent. Gvadányi József az ország legnépszerűbb, legolvasottabb írójaként halt meg 1801. december 21-én Szakolcán. Ott temették el, majd később (az 1860-as években) a Horeczky-család (első feleségének rokonsága) átszállíttatta hamvait a rohói (ma Rohov, Szlovákia) templomba, ahol most is nyugszik.

Gvadányi irodalomtörténeti helyét, szerepét a tudomány már régen kijelölte, az érdeklődők tájékozód-hatnak felőle az életéről megjelent néhány könyvből, a lexikonokból vagy az összefoglaló munkákból. Legnagyobb érdemének típusteremtő képességét, ízes magyarságát, kitűnő megfigyelőképességét és aprólékos, szemléletes leírásait tartják a mai szakemberek. Az elsők között ábrázolt népies alakokat, falusi életképeket, jeleneteket irodalmunkban, amiért a néprajztudomány is nagyra értékeli műveit. A nyelvészek a sok régi, már elfeledett szó, kifejezés miatt becsülik. De más tudományágak számára is kimeríthetetlen tárházat jelentenek munkái, mert olvashatunk nála a korabeli divatról, szokásokról, fürdőéletről, táncokról, színházról, nemzetiségekről, társadalmi életről és még sok minden másról.

Gvadányi József utóélete is bővelkedik érdekességekben és eseményekben. Két legfontosabb műve, a Peleskei nótárius és a Rontó Pál megjelenésüktől számítva közel egy évszázadig a legnépszerűbb magyar nyelvű olvasmányok közé tartoztak. Szívesen forgatták irodalmunk nagyjai, Arany és Petőfi is. Az előbbi tanulmányt, az utóbbi verset szentelt Gvadányinak. 1887-ben országos figyelem közepette emléktáblát helyeztek el egykori szakolcai lakóházán. Erre az alkalomra adták ki a Gvadányi-albumot, amely tanulmányokat és szépirodalmi alkotásokat tartalmazott. 1894-ben Széchy Károly terjedelmes monográfiát írt róla, melynek szövege ma már ugyan nagyrészt túlhaladott, de kép- és dokumentum-anyaga igen fontos a Gvadányi-kutatás szempontjából. A nótárius és Rontó Pál kalandjai a mai nyelvhez igazított modern kiadásokban (1975, 1995) is olvashatók, tehát Gvadányi munkássága most is az irodalmi köztudat része.

A szülőhely sem maradt hálátlan: 1925-ben közadakozásból, országos ünnepség keretében felavatták Gvadányi József szép mellszobrát, a kor egyik legnevesebb szobrászának, Pásztor Jánosnak az alkotását. Eredetileg a római katolikus templom mellett állt a szobor, az 1950-es évek végén azonban áthelyezték a település ősi központjába, a református templom előtti térre, ahol ma is látható. Később utcát neveztek el róla. 1975-ben, születésének 250. évfordulója alkalmából nagyszabású rendezvénysorozatra került sor, amelynek keretében kiállítást nyitottak, emlékestet tartottak, a róla elnevezett művelődési ház falán pedig emléktáblát avattak Gvadányi József tiszteletére. Születésének két és háromnegyed évszázados évfordulóján, 2000. október 16-án a Rudabányai Általános Iskola is felvette az író nevét. 2002 óta minden év októberében Gvadányi József Emlékhét veszi kezdetét Rudabányán, gazdag kulturális programmal. Sorolhatnánk még a helyi Gvadányi-kultusz megnyilvánulásait, de talán ennyi is elegendő annak bizonyítására, hogy a város méltó módon ápolja neves fiának emlékét.

Gvadányi-életrajzok a Magyar Elektronikus Könyvtárban, a Magyar Múzeumi Digitális Könyvtárban, a Hungaricana vagy az Arcanum Digitális Tudománytár állományában:

• Széchy Károly: Gróf Gvadányi József 1725-1801.
• Horeczky Ferenc: Gvadányi József magyar lovas generális emékezete.
• Kovács Dénes: Gróf Gvadányi József élete és munkái. Irodalom-történeti tanulmány. Budapest, 1884.
• Pintér Jenő: Gvadányi József. Rudabánya, 2005.
• Viktor Gyula - Hadobás Sándor: Gvadányi József. Bibliográfia. Rudabánya, 2000.
• Gvadányi József művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban:
• Egy falusi nótáriusnak budai utazása ; Rontó Pál. (Modern, Julow Viktor által korszerűsített kiadás, bevezető tanlmánnyal és jegyzetekkel, 1975.)
• Pöstényi förödés… (Első kiadás.)
• Rontó Pélnak egy magyar lovas közkatonának és gróf Benyovszki Móritznak életek…
• Egy falusi nótáriusnak budai útazása… (Első kiadás, 1790).
• A' mostan folyó ország gyűlésének satyrico critice való leírása…
• A' nemes magyar dámákhoz és kisasszonyokhoz szólló versek…
• Únalmas órákban… való időtöltés.
• A falusi nótáriusnak elmélkedései, betegsége, halála és testamentoma…
• Gvadányi József és Fazekas Mihály. (A Magyar Remekírók sorozatban, 1906. Az Egy falusi nótáriusnak budai útazása.. c. Gvadányi-művet közli Négyesy László bevezető tanulmányával.)
• Aprekaszión.

Gróf Gvadányi József legismertebb arcképe, Johann Georg Mansfeld bécsi művész rézmetszete A' világnak közönséges históriája című Gvadányi-mű 1. kötetéből (1796).

Gróf Gvadányi József legkorábbi ismert arcképe. (Ismeretlen festő alkotása, 1760-as évek. Olajfestmény. Korábban Szakolca Város tulajdonában volt, jelenleg a szenicei (Senica, Szlovákia) Záhorská Galéria Jána Mudrocha gyűjteményében található.) Tudomásunk szerint a képet még serhol sem publikálták. A honlapunkon való közlés engedélyezéséért a nevezett galériának tartozunk kösdzönettel.

Ismeretlen festő: Gróf Gvadányi József. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, jelenleg az edelényi kastélyban látható.)

Gróf Gvadányi József öregkori portréja. A festmény a második világháború előtt a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában volt, valószínűleg ma is ott található. A fotó a Domanovszky-féle Magyar művelődéstörténet 4. kötetéből való (megjelent az 1940-es évek elején).

Gróf Gvadányi József kézírása (egy 1788-ban kelt levelének záró sorai).

Gróf Gvadányi József szakolcai háza az 1820-as években.

Az egykori Gvadányi-ház napjainkban a szakolcai városi könyvtárnak ad otthont.

Gróf Gvadányi József arcképe Széchy Károly Gvadányi-életrajzából (1894).

Gróf Gvadányi József arcképe. (A Koszorú című folyóirat 1965. évi évfolyamának melléklete.)

Gróf Gvadányi József árnyképe.

A Guadagni- (Gvadányi-) címer a Siebmacher-féle Wappenbuch (Címereskönyv) magyar vonatkozású kötetéből. Mivel a grófi címet a lengyel királytól kapta Gvadányi Sándor, ezért felvették a családi címerbe a fehér lengyel sast is. Itt azonban a sas feketére “sikerült”, és inkább az osztrák, mint a lengyel sasra emlékeztet.

A Gvadányi-címer koronával bővített elegánsabb változata, amelyen a koronás sas már inkább hasonlít a lengyel sasra. A család utolsó tagja, Guadagni Ignác (aki az alábbi képen látható) is ezt használta.

Gróf Guadagni (Gvadányi) Ignác ezredes, gróf Gvadányi József fia. 1825-27-ben a magyar országgyűlés követe volt Pozsonyban. Született 1755-ben, elhunyt 1828-ban. Vele hihalt a család magyarországi ága.

Gróf Gvadányi József német nyelvű gyászjelentése, 1801. (Az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményéből.)

A szakolcai ferences templom. Ide temették Gróf Gvadányi Józsefet 1821. december 21-én bekövetkezett halála után. 1803-ban második felesége, Szeleczki Katalin és 1813-ban leánya, Erzsébet is itt kapott nyughelyet.

Gróf Gvadányi József mellszobra eredeti helyén, a római katolikus templom mellett. Pásztor János alkotása, 1925. A szobrot 1964-ben áthelyezték a református templom előtti térre, ahol ma is látható.

Rohó (Rohov, Szlovákia, az egykori Nyitra vármegyében) római katolikus temploma. A falu egykor gróf Gvadányi József első felesége, báró Horeczky Franciska családjának birtoka volt. Ezért az 1860-as években Horeczyky Ferenc pozsonyi prépost-kanonok Szakolcáról ebbe a templomba helyeztette át a Gvadányiak földi maradványait, amelyek ma is a templom kriptájában nyugszanak, emléktáblával megjelölve.

Gvadányi első nyomtatásban megjelent művének címlapja (1787).

Gvadányi legismertebb műve első kiadásának címlapja. A címlap-vignetta a Budára lovagoló peleskei nótáriust ábrázolja. Pásztor János ezt a képet a rudabányai Gvadányi-szobor talapzatán dombormű formájában örökítette meg.

A peleskei nótárius, Gvadányi leghíresebb irodalmi alakja, útban Budára. (Divéky József színezett fametszete, 1918.)

Gvadányi főművének (Egy falusi nótáriusnak budai útázása…) egyik legszebb kiadása a Lampel Róbert (Wodianer és Fiai) könyvkiadó Remekírók Képes Könyvtára című sorozatának A régi magyar költészet II. kötetében jelent meg 1903-ban. A könyvtáblán Gvadányi félprofilban ábrázolt dombornyomásos arcképe látható.

1927-ben készült fénykép a Gvadányi-szoborról.

A Gvadányi-szobor a római katolikus templom udvarán az 1950-es években készült felvételen.

A Gvadányi-szobor 2016-ban. (Hadobás Sándor felvétele.)

A Gvadányi-szobor áthelyezését társadalmi munkában végezték el a képen látható rudabányaiak 1964 novemberében. A fotó az utolsó munkanapon, 1964. november 20-án készült. A képen balról a harmadik Pohobics János tanácselnök, a negyedik Vincze István tanár, helytörténész, iskolaigazgató - ők voltak a komoly szakértelmet és óvatosságot kívánó szobor-áthelyezés kezdeményezői és irányítói.

Gróf Gvadányi József bronz mellszobra Rudabányán, a református templom előtti téren. (A felvétel az 1990-es évekbeli állapotokat tükrözi.)

A Gvadányi-szobor és környezete napjainkban. (2013. március 3-án készült felvétel.)

A mellszobor közelről.

Emléktábla a Gvadányi József Művelődési Ház falán. 1975-ben helyezték el,az író születésének 250. évfordulója alkalmából megtartott rendezvénysorozat keretében. A jobb felső sarokban a lengyel sassal kiegészített Gvadányi-címer látható (grófi címüket uganis Sobieski János lengyel királytól kapták 1686-ban). Eredetileg bronzlemezből domborított címer volt a táblán (Matányi Dénes munkája), de az leesett és elveszett, helyére a közelmúltban egy műanyagra nyomtatott ideigelenes címer került, amit hamarosan fémlemezre gravírozott tartós változattal kívánnak lecserélni a helyi illetékesek.

Rudabányán kiadott könyvek Gvadányi Józsefről
(teljes terjedelemben megtalálhatók az interneten,
az Arcanum Adatbázis Kft. honlapján, a múzeumi kiadványok között):

Rudabányán kiadott képeslap Gvadányi József arcképével (kiadta az Érc- és Ásványbányászati Múzeum Alapítvány, 2008):

Az ismeretlen művész által készített miniatűr akvarell az Ernst-gyűjteményben volt, de a második világháborúban elpusztult. Szerencsére Széchy Károly 1894-es Gvadányi-monográfiája közölte színes reprodukcióját. A képeslap ennek alapján készült.

Fazekas István olajfestménye a fenti képeslapon látható miniatúra alapján: (A kép magántulajdon, jelenleg letétként a rudabányai Gvadányi József Művelődési Házban található.)