TOP pályázatok TOP-PLUSZ pályázatok

Bűnmegelőzési előadás és csoportos foglalkozás

Rudabánya Város Önkormányzata a TOP-5.3.1-16-BO1-2017-00027 „A helyi identitás és kohézió erősítése a Szuhavölgyi településenken" elnevezésű pályázat keretén belül második alkalommal rendezte meg bűnmegelőzési előadás-sorozatát a Gvadányi József Városi Művelődési Házban „Ne légy áldozat!" címmel. melyre 2019. január 31-én került sor. Interaktív foglalkozásra invitáltuk az érdeklődőket, bűncselekmény áldozatává és bűnelkövetővé válás megelőzése érdekében. A Rudabányai Rendőrőrs őrsparancsnokának, TakácsViktor Dánielnek a bevonásával ismeretátadó és szemléletformáló, interaktív csoportos foglalkozást tartottunk. A programon részt vevők hasznos tanácsokat kaptak az áldozattá válás megelőzéséről, s ha már megtörtént a baj, akkor mi a teendő, valamint tájékoztatást kaptak a gyakori bűncselekményekről. Felhívta a figyelmet arra, hogyan válhatunk áldozattá, és mit tehetünk annak érdekében, hogy ezt elkerüljük. Nem csak a helyi intézmények vezetői, dolgozói és a lakosság, hanem a konzorciumi települések közül Dövény, Felsőnyárád és Felsőkelecsény képviselői is megjelentek a rendezvényen, összesen 28 fő. A körülbelül egyórás csoportos foglalkozás jó hangulatban, hasznos információk átadásával zajlott le.

 

Rudabánya

város honlapja Elérhetőségeink

 
Hirdetések:
Magyarország.hu - Ügyfélkapu
Magyar Falu program
Geocaching.hu
Általános Iskola Rudabánya
B.-A.-Zemplén Megyei Kormányhivatal
Alsótelekes Község Önkormányzata
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Pályázat
Aszakkör