TOP pályázatok TOP-PLUSZ pályázatok

Adventi gyertyagyújtás Rudabányán

A karácsonyt megelőző négy vasárnap, azaz az adventi időszakban a fél 11-kor kezdődő mise utám gyertyagyújtásra kerül sor a római katolikus templom kertjében. A gyertyagyújtás helyének kialakítását és a gyertyákat magukba záró, gipsszel borított, nagyméretű, gyertyákat imitáló festett foglalatok elkészítését a városi önkormányzat végeztette el a helyi Településüzemeltető Nonprofit Kft., illetve a Gvadányi József Művelődési Ház munkatársaival.

Az első gyertya lángja november 30-án lobbant fel. Az istentisztelet után a templomban Sóváriné Sárog Éva, a Gvadányi József Általános Iskola igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, és szólt röviden az adventi szokásokról. Ezután az iskola 4. osztályos tanulói adtak ünnepi műsort, majd a résztvevők a templomkertbe vonultak, ahol megtörtént az első gyertya meggyújtása. (Az "igazi" gyertyát később a közvilágítási hálózatra kötött elektromos gyertya váltja majd fel, ami sötétedéskor gyullad ki, és reggelig világít.) Képeinket Márkus Zsuzsanna készítette.

advent\_5\_470

Az adventi gyertyagyújtás előtt, fél 11-kor előbb a szokásos vasárnapi istentiszteletre került sor.

advent\_3\_470

A hatalmas adventi koszorút és az ehhez illő méretű gyertyákat a római katolikus templom udvarán, a kapubejárattól balra, közvetlenül a járda mellett alakították ki.

avent\_1\_470\_01

Az első gyertya meggyújtása előtt a koszorúnál is elhangzottak versek és köszöntő szavak.

advent\_2\_470 A római katolikus és a református egyház lelkésze áldást mondott a koszorúra.

A kép jobb szélén Kertészné Szilágyi Erzsébet ref. lelkész, mellette Andrássy Zoltán róm. katolikus plébános.

 

Rudabánya

város honlapja Elérhetőségeink

 
Hirdetések:
Magyarország.hu - Ügyfélkapu
Magyar Falu program
Geocaching.hu
Általános Iskola Rudabánya
B.-A.-Zemplén Megyei Kormányhivatal
Alsótelekes Község Önkormányzata
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Pályázat
Aszakkör