TOP pályázatok TOP-PLUSZ pályázatok

Rudabányai küldöttség a Borszéki napokon

Rudabánya testvérvárosa, a székelyföldi Borszék augusztus 1. és 6. között rendezte meg a Borszéki Napok elnevezésű rendezvénysorozatát, amelynek fő eseménye a Testvértelepülések Találkozója volt. Rudabánya 6 fős küldöttséggel képviseltette magát, élén Szobota Lajos polgármesterrel. A további résztvevők a következő városok voltak: Magyarországtól Pilisvörösvár, Fonyód, Bácsalmás, Bonyhád, Zákányszék és Dunaföldvár; Szlovákiából Tallós; Csehországból Svitávka; Szerbiából Hajdújárás.

Minden település prezentációval készült, amit a küldöttségvezetők szóban is kiegészítettek a borszéki kultúrházban megtartott hivatalos ünnepségen. A vendégeket változatos és színvonalas programok, maradandó élményeket nyújtó kirándulások és szórakoztató események várták. Az Európai Uniót és intézményeit bemutató előadásokat is hallgathattak az érdeklődők. A borszékiek bemutatták a vendégeknek az épülő büszkeségüket, a gyógyturizmust szolgáló kezelőközpontot. Az alkalomra új könyv is megjelent: Farkas Aladár munkája a borszéki gyógyfürdő- és borvízkultúra történetét eleveníti fel.

A főzőverseny sem maradhatott ki a programból, melyben az egyik helyi csapat érdemelte ki az első díjat. A rudabányaiak sem vallottak szégyent, babgulyásukat rövid idő alatt elfogyasztották a várost nagy számban ellepő turisták, elismerő szavak kíséretében.

A Borszéki Napok egész ideje alatt kellemes, 22-25 fok közötti hőmérséklet uralkodott a térségben (a város több mint 800 méter magasságban fekszik), így a máshol már elviselhetetlen hőség sem viselte meg a szervezőket és a vendégeket.

kép

Borszék egy részének látképe a város egyik jelképévé vált viadukttal, amely 1954-ben épült az akkor még működő szénbánya kisvasútja számára. A városról honlapunk más helyén szerezhetnek bővebb információkat. (Forrás: internet.)

kép

Az augusztus 5-én, szombaton délelőtt megtartott istentisztelet után a pilisvörösvári zeneiskolások adtak hangversenyt. A képen a lelkészek köszöntik az előadókat a koncert után.

kép

Mik József, Borszék polgármestere előadás közben.

kép

A Borszéki Napok az Európai Unió támogatásával kerültek megrendezésre, ezért a programban több EU-val kapcsolatos előadás is szerepelt. Az egyik ekőadó a képen látható Sógor Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség EU-képviselője volt. Bende Sándor, az RMDSZ Hergita megyei szenátora is eljött Borszékre, és szintén előadást tartott a térséget érintő aktuális kérdésekről. (Farkas Aladár felvételei.)

 

Rudabánya

város honlapja Elérhetőségeink

 
Hirdetések:
Magyarország.hu - Ügyfélkapu
Magyar Falu program
Geocaching.hu
Általános Iskola Rudabánya
B.-A.-Zemplén Megyei Kormányhivatal
Alsótelekes Község Önkormányzata
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Pályázat
Aszakkör