A rudabányai református templomban, a bejárattól kissé balra fent, fehér márványlapba vésett, sok rövidítéssel ellátott latin nyelvű felirat olvasható: „INCOATUM ANO 1664 FINITU ANO 1666 P JOH R SZOM …". A rövidítések feloldásával a szöveg így szól magyarul: „Megkezdve az 1664. évben, befejezve az 1666. évben, prédikátor Rimaszombati János…" A tábla a templom törökdúlás utáni újjáépítésére utal, amelyre a megnevezett lelkész idejében és irányításával került sor. Kevesen tudják, hogy egyike volt annak a 40 protestáns papnak, akiket gályarabságra ítélt az 1674-75. évi úgynevezett „pozsonyi vésztörvényszék". Igaz, hogy ekkor már nem Rudabányán, hanem a gömöri Csoltón szolgált, és innen idézték a katolikus főpapokból és főurakból álló bíróság elé. Hitéhez való törhetetlen hűségéért a magyar református egyház kiemelkedő személyiségei között tartják számon, a rudabányaiaknak pedig a törökök által lerombolt, napjainkban értékes műemléknek számító templom újjáépítőjeként is kell rá emlékezni.

Mit tudunk róla? Eredeti neve Kis János volt. Rimaszombatban született 1632-ben. Később, hasonló nevű paptársaitól való megkülönböztetésül nevébe illesztette szülőhelyét is; utókor ezért Rimaszombati Kis Jánosként ismeri és tiszteli. Debrecenben, Sárospatakon, német és holland egyetemeken tanult, miközben iskolamester is volt Kassán. Később a török zaklatások enyhülése után a konszolidálódó Rudabánya református gyülekezetének újjászervezője és első prédikátora lett, emellett a romos templom helyreállításáról is gondoskodnia kellett. (A templom építéstörténetét és nevezetességeit honlapunk más helyén részletesen megismerhetik az érdeklődők.) Hogy pontosan mikor került Rudabányára, nem tudjuk, de az említett kőtábla szerint 1664-ben már biztosan ott szolgált. Egy másik, szintén a templomban levő, a feleségének haláláról megemlékező felirat szerint 1669. május 1-én még biztosan itt volt. Talán ez a tragikus esemény késztette arra, hogy rövidesen máshol, a közeli Csoltón vállaljon szolgálatot, ahonnan azután Pozsonyba idézték.

A „pozsonyi vésztörvényszék" a magyarországi ellenreformáció legszégyenletesebb eseménye volt. A katolikus Habsburgok és hű kiszolgálóik, a magyar főpapok által felállított „bíróság" Pozsonyba hívta a főként felvidéki protestáns (evangélikus és református) prédikátorokat, azzal a céllal, hogy rávegye őket hitük és gyülekezetük elhagyására. A fenyegetések és az erőszakos fellépés hatására sokan megrettentek, és eleget tettek a felszólításnak, a legállhatatosabbak azonban nem voltak hajlandók aláírni a papi hivatásukról való lemondó-nyilatkozatot. Közöttük volt Rimaszombati Kis János is. Az ellenállókat előbb halálra akarták ítélni, amit Kollonich Lipót indítványára gályarabságra változtattak: a katolikus (tehát a kegyetlen és megalázó ítélettel valószínűleg egyetértő) spanyolok gályáira szándékoztak eladni a hitvallókat. A „negyven prédikátort" (ahogyan Moldova György regényének címe említi őket) vasra verve útnak is indították a Földközi-tenger felé. A lassú és keserves gyaloglás során verést és kínzásokat szenvedtek el, emiatt többen meghaltak. Egy részüket (6 főt) a dalmácia Buccari (ma Bakar, Horvátország) börtönében hagyták – ebben a csoportban volt Rimaszombati Kis János is. A többiek valóban gályákra kerültek, ahol embertelen sors várt rájuk.

Szerencsére az európai politikai viszonyok alakulása hamarosan meghozta a szabadságukat. Az történt ugyanis, hogy a Habsburgok a franciák elleni tengeri hadviselésben a protestáns Hollandia segítségét kérte. A hollandok ennek feltételéül a gályarabságra ítélt prédikátorok szabadon engedését szabták, ami 1675 tavaszán meg is történt: Michiel de Ruyter holland tengernagy Nápolyban vette hajójára a gályarabokat. A Buccariban raboskodók 1675. május 2-án kapták vissza szabadságukat.

Az életben maradt prédikátorok, miután külföldi pártfogóik segítségével kiheverték a megpróbáltatásokat, többnyire visszatértek Magyarországra, és folytatták papi hivatásukat. Rimaszombati Kis János 1678-ban újból elfoglalta csoltói lelkészi állását. Később, 1688-ban Léva (Bars vármegye) református lelkésze lett, és az egyházmegyei jegyzői tisztséget is betöltötte 1701-ben bekövetkezett haláláig.

2016. április 30-án a lévai református templom előtt emlékkövet helyeztek el Rimaszombati Kis János és egy másik, gályarabságra ítélt lévai prédikátor, Czeglédi Péter tiszteletére.

Rimaszombati Vitéz Katalin felirata í templom keleti falán, fekete alapon fehérrel festve, 1669.

A szabadító: Michiel de Ruyter holland tengernagy.

A lévai emlékkövön elhelyezett bronztábla Czeglédi Péter és Rimaszombati Kist István nevével.