TOP pályázatok TOP-PLUSZ pályázatok

Visszatekintés Rudabánya 2017. második félévi eseményeire

A gazdag őszi eseménysorozat a szeptember 2-án sorra került 10. Rudabányai Városnappal és a hozzá kapcsolódó rendezvényekkel kezdődött. Már szeptember 1-én este nagy tömeg gyűlt össze a Szabadidő-parkban a Karthágó együttes koncertjére. Előtte főzőverseny és kóstoló volt európai országok ételeiből, amelyen Rudabánya külföldi testvérvárosainak csapatai mellett helyi résztvevői is voltak. A szombaton délelőtti központi ünnepségen, a Gvadányi József Városi Művelődési Házban a legfontosabb momentum az új testvértelepülési megállapodás aláírása volt Rudabánya és a kárpátaljai Badaló (Badalovo) között. Itt voltak és köszöntőt mondtak a két régebbi testvérváros, a szlovákiai Dobsina és a székelyföldi Borszék képviselői is. Szeptember 3-án, vasárnap a vendégek és a városnap szervezésében közreműködő munkatársak autóbuszos kiránduláson vettek részt: meglátogatták a felújított edelényi kastélyt és Boldogkő várát, ahol „reneszánsz ebédet" fogyasztottak el a vár alatti étteremben. Az idei városnap átlagostól magasabb színvonalú megrendezését az EU-tól nyert támogatás tette lehetővé, mellyel az önkormányzat időben elszámolt, és a pályázott összeget rendben meg is kapta.

Egy héttel a városnap után újabb jelentős eseményre került sor: a IX. Rudabányai Mazsorett-találkozón 10 település 13 együttese mutatta be tudását. Először a város főutcáján a közel 200 résztvevő látványos menettáncában gyönyörködhettek az érdeklődők, majd a művelődési ház előtti téren mutatták be színpadi és gálaműsorukat. A rendezvény végén a házigazdák ebéddel vendégelték meg a táncosokat és a kísérőket. Az idén a közönség rekordot döntött: ilyen sokan még egyetlen korábbi találkozón sem voltak a nézők, ami egyrészt a jó szervezésnek, másrészt a ragyogó időnek köszönhető.

A következő hét vége, szeptember 16-a sem maradt eseménytelen: Rudabányán, a Gvadányi József Városi Művelődési Házban rendezte meg a B.-A.-Z. Megyei Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége a hagyományos Nemzedékek Találkozóját. Több mint 300 résztvevő érkezett a megye egész területéről. A csoportok reggel 9-től délután 5-ig folyamatosan mutatták be műsoraikat a művelődési ház színpadán, miközben mások ismerkedtek a város nevezetességeivel. A vendéglátás itt sem maradhatott el, amelyhez nagy segítséget nyújtottak a Városüzemeltető Nonprofit Kft. munkatársai.

Szeptemberben már megkezdődött az október legfontosabb eseményének, a település neves szülöttének tiszteletére rendezett Gvadányi József Emlékhétnek a szervezése (október 14-20). A hagyományos programsorozat a III. Országos Bányász Dalostalálkozóval vette kezdetét 14-én. Ezúttal 12 településről 13 kórus fogadta el a meghívást és mutatta be műsorát. A vendégeket Rabi Ferenc, a Bánya-, Energia és Ipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke és Szobota Lajos, Rudabánya Város polgármestere köszöntötte. A találkozó végeztével emléklapot és ajándékot kapott minden csoport, majd a szereplők és a kísérők közös ebéden vettek részt. Október 18-án a 20., jubileumi Rudabányai Múzeumi Nap került megrendezésre, amelyen közel 100 fő vett részt. Érdekes szakmai előadások hangzottak el a Gvadányi József Városi Művelődési Ház emeleti Klubjában, ezt követően pedig ebéden látták vendégül a megjelenteket.

Október második hetében az Idősek Hete eseménysorozatára várták a szépkorúakat a Szociális Szolgáltató Intézményben.

A november már az év végi ünnepek előkészületeinek jegyében zajlott le. 23-án tartották meg a hagyományos Idősek Napját a Gvadányi József Városi Művelődési Ház nagytermében. Mintegy 150 rudabányai szépkorú fogadta el a meghívást, akiket Gulyás Éva, a Szociális Szolgáltató Intézmény vezetője üdvözölt. Ezután Szobota Lajos polgármester mondott ünnepi köszöntőt, majd az edelényi Dobi házaspár zenés műsora következett. Ezután felszolgálták a jóízű ebédet, amit a régi időket felelevenítő beszélgetések követtek.

November 28-án az óvodás és a kisiskolás gyerekek a miskolci Csodamalom Bábszínház Lúdas Matyi című előadását tekinthették meg, ugyancsak a művelődési házban. Ugyanitt került sor december 11-én egy másik, a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó gyermekszínházi előadásra egri művészek közreműködésével. Mindkét programot díjtalanul tekinthették meg a gyerekek.

Az ünnepi műsorok (Mikulás, Karácsony) sem maradhattak el, melyeket hosszas készülődés, számos próba előzött meg. A Karácsony előtti vasárnapokon fellobbant a gyertyaláng a város főterén elhelyezett adventi koszorún. (Az utolsó gyertyagyújtásra 23-án este került sor.)

A művelődési ház művészeti és más csoportjai az őszi időszakban a tervek szerint megtartották próbáikat, foglalkozásaikat. A Rozmaring Asszonykórus, a gyermek színjátszók és a mazsorettek számos alkalommal szerepeltek nem csak itthon, hanem a környező településekre is meghívást kaptak. A Nyugdíjas Klub kéthetente tartotta összejöveteleit. A helyi intézmények, az iskola, a szakszervezetek és mások is gyakran vették igénybe a művelődési ház termeit és szolgáltatásait.

A könyvtár teljes (8 órás) nyitva tartással várta az olvasókat egész évben. Könyv- és folyóirat-állománya jelentősen gyarapodott, és az olvasók száma is emelkedett. A Teleház és a könyvtár a Könyvtári Szolgáltató Rendszer jóvoltából több technika eszközzel gyarapodott, és a működéshez szükséges anyagok (papír, toner, irodaszerek stb.) is rendelkezésre álltak.

A fenti felsorolás csak a legfontosabb történéseket vette számba. Ennek alapján mégis elmondhatjuk, hogy a 2017. év második felében tartalmas eseménysorozat tette színessé, változatossá Rudabánya társadalmi és kulturális életét.

kép

Az új testvértelepülés, Badaló csapata a péntek délutáni főzésen.

kép

A városnapi rendezvénysorozat egyik sztárvendége a Karthago együttes volt.

kép

A Karthago együttes két frontembere: Takáts Tamás (balra) és a zenekarvezető, Szigeti Ferenc.

kép

A Bon-Bon együttes (Szolnoki Péter, Török Tamás) volt a szombat esti program egyik fellépője.

kép

A rudabányai mazsorett-csoport...

kép

...és a szintén rudabányai Rozmaring Asszonykórus a városnapi fellépés közben. (Kovács Tekla felvételei.)

 

Rudabánya

város honlapja Elérhetőségeink

 
Hirdetések:
Magyarország.hu - Ügyfélkapu
Magyar Falu program
Geocaching.hu
Általános Iskola Rudabánya
B.-A.-Zemplén Megyei Kormányhivatal
Alsótelekes Község Önkormányzata
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Pályázat
Aszakkör