TOP pályázatok TOP-PLUSZ pályázatok

Idősek napja Rudabányán

A hagyományoknak megfelelően november 22-én, szerdán 11 órai kezdettel tartotta meg az Idősek Napja rendezvényét Rudabánya Város Önkormányzata. A meghívást mintegy 150 szépkorú polgár fogadta el és jelent meg a Gvadányi József Városi Művelődési Ház nagytermében. Gulyás Éva, a Szociális Szolgáltató Intézmény vezetője üdvözölte a megjelenteket, majd Szobota Lajos polgármester mondott ünnepi köszöntőt. Ezután szavalat hangzott el a Gvadányi József Általános Iskola tanulója, Nagy Gábor előadásában, majd az edelényi Dobi házaspár zenés műsora következett. A továbbiakban a Rozmaring Asszonykórus műsorának tapsolhattak a vendégek, amit vidám jelenettel zártak. A műsorok után ebéddel vendégelték meg a résztvevőket, miközben baráti beszélgetések folytak. A jó hangulatú, sikeres rendezvény előkészítése és lebonyolítása valamennyi önkormányzati intézmény és szervezet összefogásával valósult meg.

kép

Szobota Lajos, Rudabánya város polgármestere mondott ünnepi köszöntőt.

kép

Nagy Gábor 8. osztályos tanuló verssel köszöntötte a szépkorúakat.

kép

A Dobi házaspár zenés műsora nagy sikert aratott.

kép

A Rozmaring Asszonykórus nem csak népdalokat adott elő, hanem egy vidám jelenetet is.

kép

A vendégek nagy tapssal honorálták az ajándékműsort.

kép

A résztvevők egy csoportja érdeklődéssel figyeli a műsort. (Király Tiborné, Bányászattörténeti Múzeum felvételei.)

 

Rudabánya

város honlapja Elérhetőségeink

 
Hirdetések:
Magyarország.hu - Ügyfélkapu
Magyar Falu program
Geocaching.hu
Általános Iskola Rudabánya
B.-A.-Zemplén Megyei Kormányhivatal
Alsótelekes Község Önkormányzata
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Pályázat
Aszakkör