Idősek napja rudabányán
November 17-én, csütörtökön fél 11 órai kezdettel rendezte meg Rudabánya Város Önkormányzata a hagyományos Idősek Napját a Gvadányi József Városi Művelődési Házban, melyen a meghívott szépkorúak közül mintegy 120-an jöttek el. A korai kezdést az indokolta, hogy 12 órakor ebéddel vendégelték meg a résztvevőket, előtte azonban mintegy másfél órában a köszöntésre és kultúrműsorra került sor.
Szobota Lajos, Rudabánya Város polgármestere köszöntötte a szépkorúakat, majd a római katolikus és a református egyház lelkésze áldást mondott a rendezvényre és a résztvevőkre. Ezt követően egy országos hírű művészházaspár, Tóth Éva és Leblanc Győző adott mintegy egyórás operett- és dalműsort, amit nagy tetszéssel fogadtak a jelenlévők. Az ünnepeltek sem maradtak ki a programból: előbb Csúzda Lajosné erre az alkalomra írt verseit adta elő, majd a Rozmaring Asszonykórus népdalokat és bányászdalokat énekelt. Az ebédet követően jó hangulatú beszélgetés, a régi emlékek felelevenítése következett. Végül a művelődési ház előcsarnokában emléktáblát avattak az 1944-45-ben kényszermunkára elhurcolt rudabányai polgárok tiszteletére. Azért ezt az alkalmat választotta az önkormányzat erre az eseményre, mert az emléktáblán név szerint szereplő személyek a mai szépkorúakhoz álltak a legközelebb, sokuknak családtagjaik, rokonaik, közeli ismerőseik is voltak közöttük.