Képes beszámoló a magyar kultúra napjáról
Amint korábban hírt adtunk róla, január 22-én délután 2 órakor ünnepségre került sor a Gvadányi József Városi Művelődési Házban A Magyar Kultúra Napja alkalmából. Az ünnepség, illetve az ünnepi műsor közreműködői a helyi kulturális intézmények (iskola, múzeum, művelődési ház) növendékei, munkatársai, művészeti csoportjai voltak. Képriportunk a rendezvény néhány érdekes pillanatát örökítette meg. (Papp Andrea felvételei.)
A közönség zsúfolásig megtöltötte a művelődési ház nagytermének nézőterét.
Az ünnepi műsor nyitányaként a művelődési ház mazsorett-csoportjának táncát tekinthették meg az érdeklődők.
A mazsorettek táncát nagy tapssal jutalmazta a közönség.
Az általános iskola tanulói közül néhányan bemutatták zongora-tudásukat. Szederkényi Andrea tanárnő növendékeiént még csak zenei tanulmányaik elején járnak.
Az iskolai felsős leány tanulói népdalokat adtak elő. Felkészítőjük Juhász Lajosné Fónyi Emőke tanárnő volt.
A Rozmaring Asszonykórus ezúttal is nagy sikert aratott műsorával. Az együttes vezetője Juhász Lajosné Fónyi Emőke tanárnő.
Az ünnepi műsor utolsó harmadában a művelődési ház Viktor Gyula Gyermek Színjátszó Csoportja a gyermekirodalomból összeállított műsort mutatott be. Felkészítőjük és a műsor összeállítója, rendezője Szobotáné Garan Erika tanítónő, drámapedagógus, a csoport vezetője volt.
Pillanatkép a gyermek színjátszók műsorából. A fotókkal is bemutatott műsorszámok mellet még egy vetítettképes előadás is elhangzott "Mivel járult hozzá Rudabánya a magyar nemzeti kultúrához" címmel, amit Márkus Zsuzsanna történész-muzeológus, a helyi Bányászattörténeti Múzeum munkatársa tartott.
A MAGYAR KULTÚRA NAPJA, 2015
Január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. Ebből az alkalomból
- a hagyományokhoz híven - Rudabányán is ünnepségre kerül sor 14 órai kezdettel a Gvadányi József Városi Művelődési Házban, melynek keretében megemlékezésre, a "Mivel járult hozzá Rudabánya a magyar nemzeti kultúrához?" című előadásra és a művelődési ház művészeti csoportjainak (Rozmaring Asszonykórus, gyermek színjátszók, mazsorettek) ünnepi műsorára kerül sor. A rendezvény a Bányászattörténeti Múzeum, a Gvadányi József Általános Iskola és a művelődési ház összefogásával valósul meg.
Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát Szatmárcsekén. Ennek emlékére 1989 óta január 22-én ünnepli az ország a Magyar Kultúra Napját.