Közeleg a Gvadányi József emlékhét
Rudabánya Város Önkormányzata és a Gvadányi József nevét viselő intézmények, az általános iskola és a művelődési ház az idén is megrendezik a hagyományos GVADÁNYI JÓZSEF EMLÉKHETET, amely október 13-án, hétfőn veszi kezdetét. A rendezvénysorozat keretében lesz megemékezés és koszorúzás Gvadányi születésének 289. évfordulója alkalmából, október 16-án pedig immár 17. alkalommal várják az érdeklődőket a RUDABÁNYAI MÚZEUMI NAPRA, melyen előadások hangzanak el a bányászat és a település történetéről. Sor kerül vetélkedőre az általános iskolások számára, továbbá ismeretterjesztő előadásokra és kiállítás-megnyitóra is. Ezúttal az emlékhét keretében tartják meg az egykori bányászlakta települések énekkarainak találkozóját, amely korábban a Borbála-nap tájának rendezvénye volt. Az idén is nagy érdeklődés kíséri a találkozót, eddig 9 kórus jelezte a részvételét. A pontos és részletes meghívó hamarosan elkészül, és olvasható lesz honlapunkon.