TOP pályázatok TOP-PLUSZ pályázatok

A nyugdíjasklub kirándulása

A Gvadányi József Művelődési Ház Nyugdíjas Klubjának 33 fős csoportja autóbuszos kiránduláson vett részt augusztus 12-én, melyen a környék néhány nevezetességével ismerkedtek meg. Útjuk elsőként az Edelényi Tájházba vezetett, ahol a Bódva-völgy népéletéből és népművészetéből, valamint Borsod megye korai történetéből láthattak kiállításokat, emellett bő szóbeli tájékoztatást is kaptak. A következő állomás a nemrégiben felújított edelényi barokk kastély volt. Itt először egy félórás játékfilmet tekintettek meg a kastély birtokosainak 18. századi életéről, majd idegenvezető kíséretében megcsodálták a Lieb Ferenc iglói festő által 1769-70-ben készített gyönyörű rokokó felfestményeket. Edelényből Színpetribe buszoztak, itt a "Világ legnagyobb könyvét" és a nyomdászat történetét, továbbá a hagyományos papírkészítést ismerhették meg a kiállításokon. Ezután szalonnasütéssel egybekötött ebédre került sor a színpetri kiállítóhely parkjában, s végül 17 óra tájban érkeztek vissza Rudabányára. Mindenki egyetértett abban, hogy jó hangulatú, az ismeretek szempontjábl hasznos és értékes volt a kirándulás. Nem is kell messze menni ahhoz, hogy maradandó élményekben legyen részünk - mondták többen a hazafelé vezető úton.

edelny\_1\_470

A csoport néhány tagja az edelényi kastély előtt.
(Kissné Harangi Anna felvétele.)

fresk\_470

Részlet a freskó-együttesből: hintázó hölgy (valószínűleg a kastély úrnője, Forgách Ludmilla). Az e festmény alapján készült rajz lett az Edelényi Kastélysziget logója, emblémája.

edelny\_2\_470

A csoport Színpetriben, a kiállítás megtekintése után. (Kissné Harangi Anna felvétele.

 

Rudabánya

város honlapja Elérhetőségeink

 
Hirdetések:
Magyarország.hu - Ügyfélkapu
Magyar Falu program
Geocaching.hu
Általános Iskola Rudabánya
B.-A.-Zemplén Megyei Kormányhivatal
Alsótelekes Község Önkormányzata
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Pályázat
Aszakkör