Rudabányai küldöttség a dobsinai városnapok megnyitó-ünnepségén
Rudabánya testvérvárosa, a szlovákiai Dobsina minden év pünkösdjén rendezi meg a Városnapokat, amelyek megnyitó ünnepségére május 17-én, pénteken került sor. Az eseményen 8 fős rudabányai küldöttség vett részt Szobota Lajos polgármester vezetésével. Előbb ünnepi képviselő-testületi ülést tartottak a Városháza dísztermében, amelyen átadták Dobsina Város díjait. Ezt követően a főtéren (Námestie Baníkov, vagyis Bányászok tere) a nagyközönség is előtt elhangzottak a megnyitó-beszédek. Karol Horník, Dobsina Város polgármestere köszöntötte a hallgatóságot, majd szót kaptak a testvérvárosok delegációinak vezetői is. Szobota Lajos, Rudabánya Város polgármester a két település közötti történelmi kapcsolatokat emelte ki, amelyek több mint 130 évvel ezelőtt (a nagyüzemi vasércbányázat megindulásakor, 1880-ban) kezdődtek. Délután, a meghívott vendégek számára adott fogadás keretében két, Dobsina múltjával foglalkozó, a város anyagi támogatásával kiadott könyv bemutatójára is sor került. (A könyveket honlapunkon hamarosan bemutatjuk!) A pünkösdi ünnepek alatt számos kulturális és szórakoztató rendezvény, valamint népművészeti-háziipari termékeket kínáló vásár várta a helybelieket és a városba látogató idegeneket.
Karol Horník, Dobsina Város polgármestere megnyitja a városi képviselő-testület ünnepi ülését, amelyen átadták Dobsina Város díjait.
A díjazottak között volt a dobsinai német kisebbség szervezete is. A képen látható képviselői (balról jobba): Tibor Harmatha, Gömöry Éva és Ondrej Rozlozník.
Dobsina testvérvárosainak küldöttségei is részt vettek azünnepi képviselő-testületi ülésen. A kép bal szélén Szobota Lajos, Rudabánya Város polgármestere, középen balról a második a lengyel testvérváros, Kobior polgármestere, elől Szőlős János, a Kassai Kerület alelnöke látható.
A rudabányai küldöttség tagjai az ünnepi ülésen.
A Dobsinai Városnapok rendezvényeire sokan voltak kíváncsiak. A Városháza előtti sokadalom a szabadtéri színpadon egymást követő műsorok mellett vásári portékákban is válogathatott.
Az ünnepi képviselő-testületi ülés után a Dobsinai Városnapok hivatalos megnyitójára a Városháza előtt felállított színpadon került sor. Képünkön Szőlős János, a Kassai Kerület alelnöke beszél, jobbról a második Szobota Lajos, Rudabánya Város polgármestere.
Szót kaptak a testvérvárosok képviselői is: Szobota Lajos, Rudabánya Város polgármestere köszönti a dobsinaiakat (középen), a bal oldali mikrofonnál a tolmácsolást végző Kubányi Zoltán dobsinai közéleti személyiség áll.
A Dobsinai Városnapok keretében két helyi vonatkozású könyv bemutatójára is sor került. A képen a dobsinai bányászok hajdani segélyező szervezetéről (Bergbaubrüderschaft) megjelent kiadványt ajánlja az érdeklődők figyelmébe Karol Horník polgármester (balra). Mellette a könyv szerkesztői és szerzői, Ondrej Rozlozník (bányász díszruhában) és Mikulás Rozlozník.
A két új dobsinai vonatkozású könyv borítója: felül a bányászok hajdani érdekvédelmi és segélyező szervezetéről szóló munka, alul a törökök 1584. október 16.-i dobsinai betöréséről készült, eredetileg németül írt emlékirat szlovák fordítása.