A kulturális élet hírei
- A 2013. évi városi nagyrendezvények időpontjai a napokban véglegesültek. A 6. Városnapra augusztus 31-én kerül sor, a tavalyihoz hasonlóan ehhez kapcsolódó Ásványgyűjtő Fesztivál és a Testvérvárosok Találkozója augusztus 29-30-án és szeptember 1-én kerül sorra. A szervezők az idén is gazdag, változatos programokkal várják majd az érdeklődőket. A IV. Rudabányai Mazsorett-találkozó időpontja szeptember 7., szombat. A Gvadányi József Emlékhét, melynek egyik fő eseménye a Múzeumi Nap, október 16. és 22. között kerül megrendezésre. A Borbála-napi Bányász Kórustalálkozót ezúttal november 30-án tartják meg. A felsoroltak mellett még számos kulturális rendezvényre (előadásokra, kiállításokra, konferenciákra stb.) kerül sor a város intézményeiben.
- Május 1-én Sajóbábonyban szerpelt a Gvadányi József Művelődési Ház mazsorett-csoportja. A lányok ezúttal is nagy sikert arattak.
- A Rozmaring Asszonykórus a május végén megrendezésre kerülő abasári kórustalálkozóra készül.
- A Kézműves Szakkör vezetőjének, Juhász Bélánénak három munkája is bekerült egy Budapesten megrendezésre kerülő országos népművészeti kiállítás anyagába.
- Június 16-tól augusztus 19-ig minden munkanapon reggel 8 órától délután 4 óráig nyári napközis foglalkozásokra kerül sor a művelődési házban 6-12 éves korú gyermekek számára. Állandó felügyelet mellett különböző foglalkozásokra kerül sor csoportosan és egyénileg is. Lehetőség lesz filmnézésre, játékokra, sportolásra, kirándulásra, a kézügyesség fejlesztésére, és játékos formában (pl. vetélkedőkkel) a gyerekek tudása is gazdagodik majd. A részvétel díjtalan, a jelentkezési határidő június 10.
- A küzelmúltban újabb könyvek kerültek Rudabányáról az Országos Széchényi Könyvtár által működtetett Magyar Elektronikus Könyvtár állományába, melyek Dobsinával, a volt felső-magyarországi bányavárosokkal, a bányászat és a kohászat történetével, illetve Rudabányával és környékével kapcsolatosak. Így már jóval meghaladja a százat azoknak a régi és új kiadványoknak a száma, amelyek rudabányai szakemberek révén kerültek a legszélesebb nyilvánosság elé, az internetre. A helyi Bányászattörténeti Múzeum kiadványai nem csak a MEK-ben, hanem a Magyar Múzeumi Digitális Könyvtár állományában is megtakálhatók.