Ismét egy régi képeslap rudabányáról
A honlapunkon korábban bemutatott régi rudabányai képeslapok mellé ismét közlünk egyet. A felvételen csupán a település neve és a lap kiadója szerepel, így csak valószínűsíthetjük, hogy a Borsodi Bányatársulat villamos erőművének turbináját ábrázolja a képeslap. Az erőmű a mai Coop Áruház helyén állt. A fénykép az 1900-as évek elején készülhetett, egy sorozatban azzal a fotóval, amelyen az egykori rudabányai vendéglő (vagy kávéház) látható: ugyanis annak szintén Vértes miskolci fényképész volt a készítője és a kiadója, s felirataik tartalomban, színben és betűtípusban teljesen megegyeznek.