TOP pályázatok TOP-PLUSZ pályázatok

Hamarosan újabb helyi vonatkozású könyv

…kerül be a Magyar Elektronikus Könyvtár állományába: Pálfy Móric: A Rudabányai hegység geológiai viszonyai és vasérctelepei című, 1924-ben megjelent munkája. Ez volt az első, mai szemmel nézve is korszerű összefoglalása a térség földtanának és ásványkincseinek, bár már előtte is vizsgálódtak itt kutatók (pl. Koch Antal). A trianoni határok megvonása után a rudabányai vasérctelep felértékelődött, mivel az egyetlen műrevaló vasércbányánk maradt. Ezért indult meg 1922-ben a terület intenzív földtani kutatása a lelőhely érckészletének felmérése céljából. A munkálatokat dr. Pálfy Móric, a Magyar Kir. Földtani Intézet főgeológusa vezette. A terjedelmes kutatási jelentés 1924-re készült el, de a kor nehéz anyagi viszonyai miatt ennek csak egy rövid összefoglalását publikálták az intézet évkönyvének egyik füzeteként. Külön értéke a kiadványnak a mellékletként csatolt földtani térkép, amely a különböző kőzettípusok mellett képet ad a külszíni bányászat korabeli állapotáról is.

Pálfy Móric kutatásai után közel 30 év telt el, mire ismét a szakemberek érdeklődési körébe került Rudabánya: az 1940-es évek végétól főként Balogh Kálmán és Pantó Gábor geológusok vizsgálták az ércelőfordulást. Eredményeiket több tanulmányban és könyvben adták közre, melyek a mai helyismereti kutatás nélkülözhetetlen forrásai.

plfy\_bort\_470

Dr. Pálfy Móric könyvének borítólapja.

trkp\_x\_470

A dr. Pálfy Móric munkájának mellékleteként közreadott földtani térkép.

 

Rudabánya

város honlapja Elérhetőségeink

 
Hirdetések:
Magyarország.hu - Ügyfélkapu
Magyar Falu program
Geocaching.hu
Általános Iskola Rudabánya
B.-A.-Zemplén Megyei Kormányhivatal
Alsótelekes Község Önkormányzata
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Pályázat
Aszakkör