Újabb Gvadányival kapcsolatos könyv a magyar elektronikus könyvtárban
A közelmúltban újabb, Gvadányi József íróval, településünk neves szülöttével kapcsolatos könyv került be az interneten elérhető, az Országos Széchényi Könyvtár által működtetett Magyar Elektronikus Könyvtár állományába. Szerzője báró Horeczky Ferenc, Gvadányi rokona (feleségének unokaöccse), megjelenési éve 1887, kiadási helye Pozsony, címe pedig GVADÁNYI JÓZSEF MAGYAR LOVAS GENERÁLIS EMLÉKEZETE. Az egyébként vékonyka, alig 16 oldalas füzet azért fontos a Gvadányi-család története szempontjából, mert egyedül ebben szerepel két fontos családtörténeti dokumentum: a Gvadányi József nagyapjának adományozott lengyel grófi cím (1686) és a magyar indigenátus (1687, ma úgy mondanánk: állampolgárság) latin nyelvű irata. Ezeket - nyilván más családi dokumentumokkal együtt - báró Horeczky Ferenc őrizte. Hogy megvannak-e még valahol (valamelyik hazai vagy szlovákiai levéltárban, esetleg magángyűjteményben), nem tudjuk. Sajnos előfordulhat, hogy mint annyi más történelmi dokumentum, ezek is eltűntek, megsemmisültek a nehéz időkben. - A ritka, csak a legnagyobb könyvtárainkban fellelhető kiadványt a Rudabányán műkdő Bányászattörténeti Kutatások Alaítvány digitalizálta és juttatta el a Magyar Elektronikus Könyvtárba.