TOP pályázatok TOP-PLUSZ pályázatok

Sokak kérésére: újabb régi képeslapok településünkről

A közelmúltban néhány újabban előkerült, a helyiek által eddig nem ismert régi rudabányai képeslapot mutattunk be honlapunkon. Valószínűleg ennek tudható be, hogy többen kérték (főleg Rudabányáról elszármazottak, akik ma az ország más vidékein, sőt külföldön élnek), hogy mutassuk a településünkről kiadott valamennyi képeslapot, mert a szülőhelytől távol segítik felidézni a hajdani emlékeket. Az alábbiakban eleget teszünk ennek a kérésnek, azzal a megjegyzéssel, hogy néhágy régi képeslapot és a legújabbakat honlapunk más helyein találhatják meg, itt és most csak azokat mutatjuk be, amelyek sehol sem szerepelnek. Márciusban egyébként három új képesap kiadását tervezi a Gvadányi József Művelődési Ház, melyek elkészültéről tájékoztatjuk majd honlapunk látogatóit.

ltkp\_1901\_470

A legrégebbi ismert rudabányai képeslap, olvasható rajta a keltezés: 1901. A felső részében a bányatelep (németül: colonie) központi részét (az irodaház és környéke) ábrázolja, a háttérben az ércpörkölő kemencék füstölnek; az alsó felében balra a gőzmeghajtású "földvágógép" látható, ami a vasércbányában a meddőletakarítást végezte. Középen bányászjelvény szerepel érdekes alakítású címerpajzsban, kétoldalán a bányászköszöntés magyarul és németül.

rudbnya\_1905.\_mrc.\_15.\_470

Ezen a képesapon az 1905. március 15-i rudabányai felvonulásra készülő lovasok láthatók, amint a "barak"-nál (a későbbi Baffi-kocsmával átellenben levő területen, ahol többlakásos hosszú munkásházak, úgynevezett "barakok" álltak, erősen lepusztult álapotban ma is megvan néhány közülük) gyülekeznek a gyalogos kísérőkkel együtt.

rudabnya\_caf\_470

A képeslap közepén álló épületre feladója annak idején ceruzával ráírta: Café, vagyis Kávéház - ez az épület a mai polgármesteri hivatallal átellenben állt. A képen jobbra látható hosszú épület volt a korabeli körjegyzői hivatal, ennek helyén épült később a Községháza, a mai polgármesteri hivatal. A képeslapot 1905-ben adták postára.

rudabanya7\_470

Ezen az 1908-ban írt képeslapon a bányatelep részlete látható: előtérben az igazgatói lakás, a háttérben balra a ma is meglevő Kiserdő, a távolban a villams erőmű kéménye fűstől (a létesítmény a mai Coop Áruház helyén állt).

bnyairoda\_1911\_470

A Borsodi Bányatársulat irodaháza egy 1911-ben postázott képeslapon.

friedrich\_altr\_470

Az 1910-ben felavatott Friedrich-altárót is képeslap örökítette meg az útókor számára. Romjai ma is megvannak a "Kúdorgó" végében, a volt külszíni vasércbánya peremén. A bejárat fölött látható öntöttvas tábla szerencsére fennmaradt, most a helyi múzeum udvarán levő mesterséges táró száján emlékeztet a hajdani létesítményre. A képeslap az 1920-as évek elején készülhetett, maga a fotó viszont korábbi lehet, talán még 1914 előtti.

lakhz\_02\_470

Az egyik üzemvezetői lakás is szerepel képeslapon (az általános iskolával átellenben ma is áll). A képeslap hátoldalán 1916-os postai bélyegzés látható.

rudabanya10\_470\_03

A római katolikus templomról is kiadtak képeslapot. A felvétel azért is érdekes, mert rajta az 1925-ben felállított Gvadányi-szobor még az eredeti helyén látható. A képeslap 1929-ben készült.

rudabanya12\_470\_01

Ez a szép fatornácos épület a Szabadság-tér északi oldalán, a református templom közelében állt. Az 1970-es években lebontották, és új családi házat emeltek a helyén.

rudabnya\_arany\_j.\_u.\_61.3.\_470

Az Arany János utca 19. század végén épült bányászházai az 1950-es években készült felvételen. (Ezt a lapot - és több más rudabányai képeslapot is - az 1960-as években többször is kiadta a Képőművészeti Alap Kiadóvállalata, amely 1950-től az 1980-as évek végéig a "hivatalos", vagyis állami képeslap-kiadó volt. Emellett mások is adtak ki helyi vagy alkalmi képeslapokat, a rendszerváltozás óta pedig számtalan vállalkozás foglalkozik egyebek mellett képeslapok nyomtatásával és forgalmazásával, főleg önkormányzatok és intézmények megbízásából).

rudabnya\_ref.\_t.\_63.1.\_470

A református templom és harangtoronyképeslapon - a felvétel szintén az 1950-es évekből való, de a képeslap az 1960-as években készült. (Az 1950-es évek végétől a képeslapok hátoldalának bal alsó sarkában olvasható háromjegyű számból az első kettő a kiadás évét, a harmadik pedig az adott éven belül a negyedévet jelöli - vagyis ha azt látjuk, hogy 593, akkor a képeslapot az 1959. év 3. negyedévében adták ki.)

rudabnya\_kpeslap\_4es\_montzs\_470\_01

Rudabányai részleteket ábrázoló, rossz minőségű képeslap, valószínűleg 1956-ból vagy 1957-ből. Még a hagyományos nyomdatechnikával készült, egy-két évvel később azonban már az előző három képeslap esetében látható modernebb és ízlésesebb fotó-sokszorosítási eljárással gyártották a képeslapokat. A jobb oldali két részlet később önálló lapként is megjelent, a balodaliak közül a felsővel később nem találkozunk, az alsó más beállításban (lásd fent) került kiadásra.

 

Rudabánya

város honlapja Elérhetőségeink

 
Hirdetések:
Magyarország.hu - Ügyfélkapu
Magyar Falu program
Geocaching.hu
Általános Iskola Rudabánya
B.-A.-Zemplén Megyei Kormányhivatal
Alsótelekes Község Önkormányzata
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Pályázat
Aszakkör