Az 1683-ban szendrői várkapitánnyá és a szendrői uradalom gazdájává lett olasz születésű Alessandro Guadagni vállalkozó szellemű ember volt: a bécsi császári udvartól kapott hadi és egyéb feladatai mellett bányászati magánvállalkozásba kezdett Rudabányán, a törökdúlás miatt a 16. században felhagyott rézbányákat vette művelés alá. Szakképzett bányászokat hozatott az alsó-szepesi bányavidékről, akik ideiglenes "kalyibákban" kint laktak a bányákban, ellátásukra italmérést és élelemházat tartottak fenn. Mindezekről a 18. század elején készült összeírásból tudunk. Alessando Guadagni 1683-ban, mint frissen kinevezett várkapitány, vendégül látta a Bécs török elleni védelme után seregeivel hazafelé vonuló Sobieski János lengyel királyt és kíséretét, amiért 1686-ban lengyel grófi címet kapott, a következő évben pedig a magyar indigenátust (ma úgy mondanánk, hogy állampolgárságot) és grófi címet is elnyerte. Ettől kezdve szerepelhetett a családi címerben a lengyel fehér sas is. Az eredeti olasz Guadagni nevet ezután magyarosan Gvadányinak írták. Alessandro, azaz Sándor 1700-ban elhunyt, de özvegye, gróf Forgách Dorottya tovább folytatta a rudabányai rézbányászatot, egészen 1728-ig. A Rákóczi-szabadságharc idején ez volt az egyik legfontosabb rézlelőhely a felkelők fennhatósága alatt, ezért a fejedelem két ízben is levelet írt a borsodi rendeknek (megyegyűlésnek), hogy ne háborgassák a rudabányai bányászokat különféle adó- és egyéb terhekkel, mert fontos szolgálatot tesznek a hazának.

Mindazt, amit a Gvadányiak rudabányai rézbányászatáról ismeretes, leírta Soós Imre egri főéevéltáros a Rudabánya ércbányászata című könyvben (1957). Azóta senki sem foglalkozott érdemben a kérdéssel. Időközben az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárába került Gvadányi Sándor levelezőkönyve, vagyis azoknak a leveleknek a másolatgyűjteménye, amelyeket ő német, latin, olasz és magyar nyelven szendrői várkapitánysága idején írt különböző személyeknek, többek között magának I. Lipót császárnak. Ezekben a levelekben több információ szerepel Gvadányi rudabányai bányászatáról, de más bányászati vonatkozásai is vannak. Megtudhatjuk például, hogy gazdaságos volt az itteni réztermelés, hogy Gvadányinak Mecenzéfen (Abaúj megyében, Rudabányától kb. 70-80 km-re) is volt bányája, s hogy a Szepesi Kamara hivatalnokai, valamint ahelyi földbirtokos Csákyak akadályozták bányászati tevékenységét stb. Az egyik levelét így írta alá: "Alexander G. Guadagni Waldbürger in Freybergstatt Ruda Banya", azaz bányapolgárnak mondja magát, Rudabányát (amely akkor a szendrői vár tartozéka volt) szabad bányavárosnak nevezi. Érdemes lenne Gvadányi Sándor leveleskönyvét részletesen feldolgozni, mert bizonyára sok további helyi, és különösen bányászati adatot találhatunk benne. Még néhány szó arról, hogyan került közgyűjteménybe Guadagni-Gvadányi Sándor leveleskönyve: a családi irattár az utolsó Gvadányi-örökös, Gvadányi Ignác 1828-ban bekövetkezett halála után szétszóródott, részben elpusztulhatott, részben pedig magángyűjteményekbe került. A levelezőkönyv kalandos úton Erdélyen át Bukarestbe jutott, ahonnan tulajdonosa az 1970-es években felajánlotta megvételre az Országos Széchényi Könyvtárnak, amely élt is a lehetőséggel, s így most már a kutatók számára is hozzáférhetővé vált az érdekes és értékes dokumentum-gyűjtemény.

Még egy, eddig nem említett érdekesség a Gvadányiakról: 1686-ban ex librist, azaz könyvjegyet nyomtatott magának Gvadányi Sándor, miután megkapta grófi címet. Ez arra utal, hogy nagyobb könyvtára is volt, amiről sajnos nincs adatunk, jegyzék sem maradt róla. Az ex libris viszont megtalálható az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményében.

Gvadányi Sándor életéről néhány további adat: még Itáliában született, édesapjának a neve szintén Alessandro Guadagni volt, aki az 1664. augusztus 1-én lezajlott szentgotthárdi csatában az európai keresztény hadak katonájaként elesett a család egy másik tagjával együtt. (Bár e török elleni fontos csatát magyar földön vívták, abban a magyarok csak kis számban vettek részt, a fővezér a híres stratéga, az olasz Montecuccoli volt.) Az ifjú Alessandro Guadagni, a későbbi szendrői várkapitány is részt vett az ütközetben, de ő épségben került ki a harcokból, és Habsburg-katonaként szolgált élete végéig.