Érdekes tanulmány gróf Gvadányi Józsefről
A FONS című folyóirat nemrégiben megjelent 2012. évi 2. számában érdekes tanulmány jelent meg Rudabánya híres író szülöttével kapcsolatban Gróf Gvadányi József élete az anyakönyvi források tükrében címmel, szerzője a Gyulán élő Merényi-Metzger Gábor történész-levéltáros. Felkutatta azokat a születési, halálozási és házasságkötési anyakönyveket, amelyek Gvadányi és családtagjai bejegyzéseit tartalmazzák. A dokumentumokat időrendben közli. Sajnos nem sikerült fellelnie gróf Gvadányi József születési bejegyzését. 1725-ben, amikor Gvadányi született, a rudabányai római katolikusok lelki gondozását a szendrői ferencesek látták el, az ebből az időből való anyakönyvük azonban elkallódott vagy elpusztult. Ugyancsak nem került elő Gvadányi Horeczky Franciskával kötött első házasságának dokumentuma sem. A következő bejegyzéseket sikerült felkutatni és az említett tanulmányban közölni:
-
Rohó, 1753. június. Gvadányi János (Gvadányi József első gyetmeke) keresztelési anyakönyvi bejegyzése.
-
Rohó, 1754. április 7. Gvadányi János halotti anyakönyvi bejegyzése. (Az elsőgyermek 10 hónapos korában elhunyt.)
-
Rohó, 1755. szeptember. Ifjabb Gvadányi József és Gvadányi Ignác (ikergyermekek) keresztelési anyakönyvi bejegyzései.
-
Rohó, 1763. november. Gvadányi Erzsébet keresztelési anyakönyvi bejegyzése.
-
Rohó, 1772. április 2. Horeczky Franciska halotti anyakönyvi bejegyzése. (Gvadányi József felesége 43 éves korában hunyt el.)
-
Szakolca, 1785. január 22. Gvadányi József és Szeleczky Katalin házassági anyakönyvi bejegyzése.
-
Szakolca, 1801. december 21. Gvadányi József halotti anyakönyvi bejegyzése.
-
Szakolca, 1803. november 4. Szeleczky Katalin halotti anyakönyvi bejegyzése. (Gvadányi József második felesége 67 éves korában halt meg.)
-
Szakolca, 1809. szeptember 17. Gvadányi Erzsébet halotti anyakönyvi bejegyzése. (Gvadányi József leánya hajadonként 46 éves korában hunyt el.)
-
Pozsony, 1828. június 22. Gvadányi Ignác halotti anyakönyvi bejegyzése.
Ezeket az adatokat eddig nem, vagy csak pontatlanul ismertük. Köszönettel tartozunk Merényi-Metzger Gábornak, hogy fáradságos utánajárással felkutatta és közzétette a számunkra becses dokumentumokat, hiszen Gvadányi József családjáról, különösen gyermekeiről, keveset tudunk.
A rohói (Rohov, Szlovákia, Nagyszombati Kerület, Szenici Járás) Horeczky-kastély. Gvadányi itt élt első feleségével, báró Horeczky Franciskával 1751-től1772-ig. Itt születtek gyermekeik is, akiknek anyakönyvi adatait fentebb ismertettük.(Gvadányi idejében a kastély még másként nézett ki, mai, klasszicista külsejét a 19. század elején kapta.)