TOP pályázatok TOP-PLUSZ pályázatok

Sikeresen lezajlottak a gvadányi józsef emlékhét rendezvényei

Az előre meghirdetett program szerint, sikeresen lezajlottak a 2012. évi Gvadányi József Emlékhét rendezvényei Rudabányán. A település neves író fiának emlékére először 1975 októberében, születésének 250. évfordulója alkalmából került sor az eseménysorozatra, majd negyedszázados szünet után 2000-től évente rendezik meg az emlékhetet változatos kulturális programokkal.

Az idei emlékhét kiemelkedő eseménye a 15. alkalommal megrendezett Rudabányai Múzeumi Nap volt, amelyen 60 fő vett részt. Előadást tartott Benke István (Budapest), Siskáné dr. Szilasi Beáta (Miskolci Egyetem), Sóvágó Gyula (Miskolc), Papp Andrea és Márkus Zsuzsanna (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bányászattörténeti Múzeum, Rudabánya), valamint Hadobás Sándor (Rudabánya). A múzeumi nap keretében érdekes fotókiállítás nyílt a művelődési ház galériájában. Dobi Sándor (Budapest) A Magyas-Tátra hegyvilága című fotókiállítását láthatják az érdeklődők november 15-ig.

Jelentős esemény volt a Gvadányi József Művelődési Ház Gyermek Színjátszó-csoportjának bemutató előadása is, amelyre az iskola alsós tanulóival és az óvoda növenmdékeivel zsúfolásig megtelt a művelődési ház nagyterme. A szép díszletekkel és jelmezekkel készült Csizmás kandúr című mesejátékot adták elő a gyerekek, nagy sikerrel. A rudabányai gyermek színjátszók Szobotáné Garan Erika drámapedagógus vezetésével évek óta szorgalmasan készülnek egy-egy mesejáték vagy jelenet betanulásával a városi rendezvényekre, és időnként más településeken is vendégszerepelnek. Nemrégiben például az ormosbányai Idősek Otthona lakóinak mutatták be a repertoárjukban levő egyik mesejátékot.

 

Rudabánya

város honlapja Elérhetőségeink

 
Hirdetések:
Magyarország.hu - Ügyfélkapu
Magyar Falu program
Geocaching.hu
Általános Iskola Rudabánya
B.-A.-Zemplén Megyei Kormányhivatal
Alsótelekes Község Önkormányzata
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Pályázat
Aszakkör