Sikeresen lezajlott a IV. Rudabányai Városnap és a megyei bányásznapi ünnepség
Szeptember 3-án, szombatonnagy érdeklődés mellett került sor a IV. Rudabányai Városnap rendezvényeire, melynek keretében tartották meg a megyei bányásznapi ünnepséget is. A bányász szakmai és hagyományőrző szervezetek képviselői mellett jelen volt a szlovákiai testvérváros, Dobsina küldöttsége is, élén Karol Hornk polgármesterrel. Az ünnepi eseménysorozat ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét a református templomban, majd a Gvadányi Művelődési Házban került sor a megyei bányásznapi ünnepségre, a művelődési ház előtti bányász emlékműnél pedig a koszorúzásra. Ezután állfogadáson látták vendégül a meghívott vendégeket. Délután 2 órától a zabadidő Parkban egymást követték a szórakoztató programok a kiadott műsor szerint. A városnap rendezvényeit minden eddiginél nagyobb érdeklődés kísérte, ami a kitűnő időjárásnak és a gondos szervezésnek egyaránt betudható. Képeink az egésznapos eseményfolyamból csak a legérdekesebb momentumokat villanthatják fel. (Papp Andrea felvételei.)
Az ökumenikus istentisztelet résztvevőinek egy csoportja a református templomban.
A megyei bányásznapi ünnepség előtt a perecesi bányász fúvószenekar adott térzenét a művelődési ház előtt. Az együttes közreműkdött az ünnepségen és a koszorúáson is.
Rudabánya testvérvárosát, Dobsinát a város vezetői mellett a helyi bányász hagyományőrző szervezet tagjai is elkísérték díszegyenruhába öltözve.
A megyei bányásznapi ünnepség résztvevői zsúfolásig megtöltötték a művelődési ház nagytermét.
Az elnökség tagjai (balról jobbra): Kovács István, a BDSZ Borsodi Bányász Tagozatának elnöke, Polecskó Béla, a rudabányai bányász nyugdíjas szakszervezeti alapszervezet elnöke, Tircsi Richárd, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium osztályvezetője, Baricska Jánosné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés bizottsági elnöke, Hámori István Péter, a Bányamunkás főszerkesztője, Szobota Lajos, Rudabánya Város polgármestere, Karol Horník, Dobsina Város polgármestere, Zsíros László, a Miskolci Bányakapitányság munkatársa.
Vincze Ádám Hegyaljai Kiss Géza: Rudabánya című versét szavalta az ünnepség kezdetén.
Az ünnepség résztvevőit Szobota Lajos, Rudabánya Város polgármestere üdvözölte.
Hámori István Péter, a Bányamunkás című újság főszerkesztője mondott ünnepi beszédet a Bánya, Energia és Ipari Dolgozók Szakszervezete vezetősége nevében.
Baricska Jánosné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés bizottsági elnöke is köszöntötte az ünnepség résztvevőit.
Kovács István, a szakszervezet Borsodi Bányász Tagozatának elnöke is szólásra emelkedett az ünnepségen.
A kitüntetések, elismerések átadása előtt Vincze Fédra 6. osztályos tanuló két zongoraszámot adott elő.
Az ünnepség után koszorúzásra került sor a művelődési ház előtti bányász-emlékműnél. Képünkön valamennyi koszorúzó szervezet és intézmény képviselői láthatók.
Az ünnepség utáni állófogadáson Karol Horník, Dobsina Város
polgrmestere (középen) mondott pohárköszöntőt.
A délutáni rendezvényeken, a Szabadidő Parkban elsőként a helyi művelődési ház műkedvelő csoportjai mutatkoztak be. Képünkön a mazsorettek kiscsopotja látható.
A mazsorettek nagycsoportja bottal...
...és zászlóval.
A Rozmaring Asszonykórus ezúttal is nagy sikert aratott.
Volt tűzoltó-bemutató (képünkön), rendörségi és lovas íjász bemutató, felléptek népi és modern táncosok, láthattak bohócot, hallgathattak tárogató-játékot, mulatós és tánczenét stb. Ezúttal is nagy sikert aratott Várkonyi András színművész, a népszerű tv-sorozat egyik főszereplője és St.Martin, a világhírű szaxofon-művész. A látványos tűzijáték mindenkit elkápráztatott, végül a Triex-Band zenéjére szabadtéri bállal zárult a IV. Rudabányai Városnap.
Augusztus 29.