TOP pályázatok TOP-PLUSZ pályázatok

Régi rudabányai karácsonyok

A Magyar Jövő című miskolci napilap a két világháború között Borsod megye egyik legolvasottabb újságja volt. Hasábjain sok írás jelent meg Rudabányáról is. Ezek közül az alábbi két rövid híradást aktulitása miatt minden kommentár nélkül közöljük.

Magyar Jövő, 1924. december 30.:

A Borsodi Bányatársulat adománya a szegénysorsu tanulóknak. A Borsodi Bányatársulat igazgatója, Kállai Géza bányaigazgató kezdeményezésére a bányatársulat rudabányai és kurityáni állami iskoláiban a szegénysorsú és jó előmenetelű tanulóknak karácsonyi ajándékként 16,500.000 korona értékű cipőt adományozott. A nemes adományért a kultuszminiszter őszinte köszönetét és háláját fejezi ki.

Magyar Jövő, 1931. január 1.:

Karácsonyi ünnepség Rudabányán. A rudabányai róm. kat. elemi iskola december 23-án tartott bensőséges keretek között karácsonyi ünnepséget. Az ünnepséget Kállay Géza bányaigazgató nyitotta meg magas szárnyalású beszédével, miben a hallgatóság elé festette a régi, a mostani s a jövendő magyar karácsony képét. A hazafias érzésektől áthatott beszéd úgy az ifjúságot, mint a felnőtteket teljes mértékben lekötötte. Ezután a tanulók előadták Veréb Mária Magyar karácsony című színdarabját, mit citerajáték, karácsonyi énekek és szavalatok követtek. Az ünnepség végén az iskola 70 tanulója kapott meleg cipőt, harisnyát, ruhát s a hatalmas, pazarul megrakott karácsonyfáról — amely az iskolateremben volt felállítva — különféle édességet. Az ajándékokat Kállay Géza bányaigazgató, vitéz Görgő Tibor dr. orvos, Lollok László gyógyszerész, Farkas János kántortanító, Veréb Mária tanítónő, özv. Péczely Mihályné, Kecskés János, Gyurko Jenő és Pusztay Béla adták. Az ünnepség sikerén Veréb Mária tanítónő fáradozott.

kép

Békés, boldog Karácsonyt
és örömökben, eredménykben gazdag új esztendőt kívánunk
honlapunk minden kedves látogatójának!

DR. BARNÓCZKY KÁROLY jegyző és NOVÁK PÉTER polgármester

 

Rudabánya

város honlapja Elérhetőségeink

 
Hirdetések:
Magyarország.hu - Ügyfélkapu
Magyar Falu program
Geocaching.hu
Általános Iskola Rudabánya
B.-A.-Zemplén Megyei Kormányhivatal
Alsótelekes Község Önkormányzata
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Pályázat
Aszakkör