Múzeum

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI BÁNYÁSZATTÖRTÉNETI MÚZEUM

3733 RUDABÁNYA, Petőfi u. 24.

Telefon: 48/353-151; email:

Nyitva tartás: IV. 15. - X.15.  hétfőtől péntekig naponta 8-16 óráig, szombaton és vasárnap 9-16 óráig 

Nemzeti ünnepeken: III. 15. , VIII. 20., X. 23. a fenti nyitva tartás szerint

X.15.-IV.15.  között hétfőtől péntekig 8-16 óráig, szombaton és vasárnap előzetes bejelentkezéssel

 

    A Borsod–Abaúj–Zemplén megyében, Kazincbarcikától 18 km-re északra fekvő Rudabánya, pontosabban a községtől északkeletre húzódó kicsiny Rudabányai-hegység hazánk, de talán egész Európa egyik legrégibb bányahelye. Másodlagosan keletkezett rézásványokat is rejtő üledékes vasérctelepe eredetileg több helyen a felszínre bukkant, így már a vidék első lakói rátaláltak, és megkezdték kiaknázását, hasznosítását.
     Az őskőkor embere az eszközkészítéshez szükséges kőnyersanyagot és a kultikus célokra nélkülözhetetlen – a barnavasérc mállásából származó – vörös festékföldet „termelte”. Az újkőkori népesség felismerte a szerteszét heverő, ágas-bogas termésréz alakíthatóságát, elő-nyös tulajdonságait, és ebből az „istenadta” fémből már Kr. e. 5500 táján árakat, tűket kala-pált, más rézásványokból pedig (azurit, malachit) ékszereket csiszolt, festékport őrölt. Az újabb kutatások valószínűsítik, hogy a Kárpát-medencében előkerült korai rézleletek jelentős részének alapanyaga Rudabányáról származott. A réz- és bronzkorban a termésréz bányászata egyre intenzívebb lehetett, amire a környéken előkerült nagyszámú fémeszköz-leletből következtethetünk. A hatalmas vasérc-előfordulás első hasznosítói minden bizonnyal a szkíták (Kr. e. 6-5. sz.), majd közvetlenül utánuk a kelták voltak (Kr. e. 4-2. sz.).
     A Kr. u. 7-8. század táján jelentek meg a vidéken a szlávok, akik évszázadokig művelték a vasérctelepet, és kis bucakemencéikben nyersvasat olvasztottak, nem csak Rudabányán, hanem a Sajó-Bódva köze több más pontján. A Ruda név is tőlük ered, jelentése az ószlávban ’érc, vasérc’. Eleinte csak a bányára vonatkozhatott, később azonban átvitték az érclelőhely szomszédságában kialakult Árpád-kori településre, amelynek első okleveles említése 1299-ből ismeretes. A rudabányai bányászat virágkora a 14-15. századra esett, amikor is gazdag réz- és ezüsttartalmú ólomérc-bányái révén hamar városi rangra emelkedett az időközben német ajkú polgársággal betelepített helység. Napjainkig fennmaradt a bányászszerszámokat is ábrázoló 14. sz.-i ezüst várospecsét (az eredeti a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona), vala-mint a kora- és későgótikus elemeket egyaránt őrző – a törökdúlás során harmadára csonkult – református templom. A 16. sz.-ban részben az érckészletek, és ezáltal a jövedelmezőség csök-kenése, részben más okok következtében hirtelen hanyatlásnak indult a termelés, s a virágzó bányaváros néhány évtized alatt jobbágyfaluvá süllyedt. Ezt követően több mint három évszá-zadig csak időnként folyt itt jelentéktelen bányászati tevékenység, illetve kutatás (pl. a Gvadányi-család rézbányászata a 17-18. sz. fordulóján, a bükki vashámor-tulajdonosok érc-termelése a 18. sz. derekán, a kincstár próbálkozása az 1860-as, 70-es években). 1880-tól 1985-ig külszíni nagyüzemű vasércbányászatáról volt nevezetes a község. Napjainkban gip-szet fejtenek a közeli Alsótelekes határában, őrizve a bányászat évezredekre visszanyúló hagyományát.   

 

kzpkori_pecst_470

Rudabánya középkori várospecsétjének rajza (14. sz. közepe).

 

     A 16. sz.-ban részben az érckészletek, és ezáltal a jövedelmezőség csökkenése, részben más okok következtében hirtelen hanyatlásnak indult a termelés, s a virágzó bányaváros néhány évtized alatt jobbágyfaluvá süllyedt. Ezt követően több mint három évszázadig csak időnként folyt itt jelentéktelen bányászati tevékenység, illetve kutatás (pl. a Gvadányi-család rézbányászata a 17-18. sz. fordulóján, a bükki vashámor-tulajdonosok érctermelése a 18. sz. derekán, a kincstár próbálkozása az 1860-as, 70-es években). 1880-tól 1985-ig külszíni nagyüzemű vasércbányászatáról volt nevezetes a község. Napjainkban gipszet fejtenek a közeli Alsótelekes határában, őrizve a bányászat évezredekre visszanyúló hagyományát.

       A MÚZEUM TÖRTÉNETE

      A fentiek ismeretében nem lehet véletlen, hogy Rudabányán jött létre és működik hazánk egyik legnagyobb bányászattörténeti gyűjteménye.
     Meglepően korai az első adat, amely a különleges dolgok iránti érdeklődésről tudósít a településen. F. E. Brückmann wolfenbütteli német orvos és természettudós 1724-ben Rudabá-nyát is felkereste. A világ ásványlelőhelyeit bemutató munkájában (Magnalia Dei in locis subterraneis, 1727) azt írja, hogy a grófné, az itteni rézbánya tulajdonosa (a nevét nem említi, de nyilván Gvadányi Sándornéról van szó) gyűjti a bányájából előkerülő legszebb rézásványokat. Birtokában van például egy csodálatos termésréz-példány, amely tiszta (azaz felületét nem borítja zöld oxidréteg) és olyan az alakja, mint egy szőlőfürtnek. Később, a nagyüzemi vasércbányászat megindulása után gyakran bukkantak napvilágra figyelemre méltó leletek: különböző korokból származó, elsősorban a hajdani bányaművelés hagyatékát képező tárgyak, érdekes ősmaradványok és páratlanul szép ásványok. Többségük eleinte sajnos elkallódott, de miután Kállai Géza vette át a bánya irányítását (1920), az irodájában e célra szolgáló vitrinbe kerültek a termelés közben talált „kincsek”. A két évtizeden át nagy gonddal és szakértelemmel összeállított kis kollekció szerencsére átvészelte a II. világháborút, és több múzeum anyagába beépülve napjainkig fennmaradt.

 

mz__kill__rgen_kzpkori_bszerszmok_vitrin_400
Részlet a múzeum régi állandó kiállításából: középkori bányászszerszámok (1968).

      1955-ben ünnepelték Rudabányán az újabbkori érctermelés kezdetének 75. évfordulóját. A jubileum alkalmából a helyi műszaki értelmiség legjobbjai alkalmi kiállításon mutatták be a település bányászatának hazánkban egyedülálló históriáját. A kezdeményezés nagy sikert aratott, aminek hatására felmerült az igény: alakítsák állandó helytörténeti bányászati gyűjteménnyé az ideiglenesnek szánt kiállítást. Az óhajt tett követte. Az üzemi hivatalházban gondosan őrzött, időközben újabb leletekkel bővült Kállai-gyűjtemény adta a tárlat magját, amit a bánya raktáraiból előkeresett, régóta használaton kívül levő szerszámokkal, eszközökkel, továbbá a bányászcsaládok által ereklyeként őrzött, nemzedékről nemzedékre hagyományozódott értékes tárgyakkal egészítettek ki. Mindezekhez gazdag fotó- és dokumentumanyag társult. A szakszerűséget Szabó György régész, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa biztosította, aki a gyűjtés és a rendezés munkáját irányította, s ő készítette el a forgatókönyvet is. Az anyagot az akkor Petőfi, ma Gvadányi Művelődési Ház egyik földszinti termében helyezték el. A megnyitót az 1956. évi Bányásznapon, szeptember 3-án tartották meg. (Szerencsére Szabó György egy szakfolyóiratban részletes ismertetést közölt a tárlatról, amely a maga nemében az első volt Magyarországon, és néhány fénykép is fennmaradt róla.) Szintén a 75. évfordulóra kívánták megjelentetni a máig példaértékű Rudabánya ércbányászata című monográfiát, de ez csak később, 1957-ben hagyta el a nyomdát.
      A jól sikerült, ízléses kiállítást kezdetben nagy érdeklődés kísérte, a helybeliek büszkék voltak múltjuk megmentett emlékeire. De ahogy ilyen esetekben lenni szokott, az idő múlásával fokozatosan csökkent a figyelem, lanyhult a törődés. Az 1950-es évek végén a gazdátlanul porosodó anyagot átköltöztették (értsd: szakszerűtlenül bezsúfolták) az újonnan létesített bányaüzemi fürdő és iroda épületének egyik helyiségébe, s úgy tűnt, hogy végleg kihunyt a községben a gyűjteményt létrehozó lelkesedés lángja. Szerencsére nem így történt.
      1960-ban Murvay László (1918–1984) személyében új vezető került az akkor jelentős fejlődés előtt álló rudabányai vasércbánya és ércdúsító üzem beruházási osztályának élére. A nagy mőveltségű műszaki szakember szinte azonnal felfigyelt a raktárban szunnyadó kiállítás értékes relikviáira, melyek hatására tanulmányozni kezdte a bányászat és a kohászat emlékeit a térségben. Hivatali elöljárói (Bics István vasércbánya-igazgató és Papp Bálint budapesti vállalatvezető) támogatásával hozzálátott a gyűjtemény rendbetételéhez, újjászervezéséhez. Néhány év alatt jelentősen gyarapította a már meglevő anyagot, miközben érdeklődése fokozatosan kiterjedt a történelmi Magyarország egészének érc- és ásványbányászatára. A lokális kiállítás így alakult idővel regionális, majd országos jellegűvé. Munkájához kiváló hazai és külföldi szakemberek (dr. Faller Jenő, dr. Korek József, Kiszely Gyula, V. Kirnbauer, J. Majer és mások) segítségét nyerte meg. Tanácsaikra építve a gyűjteményt Érc- és Ásványbányászati Múzeum néven saját épülettel rendelkező országos gyűjtőkörű intézménnyé fejlesztette, amelynek igazgatójává természetesen őt nevezték ki (eleinte bányaüzemi feladatain túl csak mellék-, majd 1977-től főállásban látta el ezt a tisztséget). Az avatóünnepségre a Rudabánya bányavárossá nyilvánításának 600. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretében az 1965. évi Bányásznapon került sor. Murvay László nevéhez fűződik a múzeumépület bővítése 1967-ben, a föld alatti bemutatóhely építése 1969-ben és a különálló ásvány- és őslénytár létesítése 1980-ban. Néhány nagy múltú bányásztelepülésen – Telkibányán, Nagybörzsönyben és Recsken – filiálékat hozott létre. Ez volt a felállás több mint negyedszázadon keresztül, miközben 1990-től – a korábbi fenntartók, a bányavállalatok megszűnése miatt – a működtetést alapítványi formában kellett megoldani.
      2006. március 1-től jelentős változás következett be a múzeum életében: hosszas előkészítő munka után a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság kebelébe került. Az új helyzetnek megfelelő átrendezés előtt a kiállító-épület és környezete is teljesen megújult, s a most már Megyei Bányászattörténeti Múzeumnak nevezett intézmény 2006. szeptember 1-től ismét várja a látogatókat.

 

megyei_bnyszattrtneti_mzeum_2006__szeptember_19__043_400
 A múzeum központi épülete napjainkban.

 

       A MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEI

       Bányászattörténeti gyűjtemény

      A múzeum fennállásának fél évszázada alatt több ezer dokumentumot, térképet, fotót és tárgyat gyűjtött össze, amelyek felölelik a történelmi Magyarország érc- és ásványbányászatának egészét. Ebből az állandó kiállításon természetesen csak a megyére vonatkozó anyag egy része szerepel, kiegészülve a szénbányászat újonnan gyűjteménybe került emlékeivel.

      Az őskor bányászatát a híres bükki és zempléni lelőhelyekről származó pattintott és csiszolt kőeszközök, cserépedények, illetve -töredékek és egyéb régészeti leletek szemléltetik. A réz- és bronzkor gazdag fémművességéről csákányok, tokosbalták és vésők tanúskodnak. A kora-középkori vasművesség hagyatékából salakok, fúvócsövek és egy Trizs község határából kiemelt, teljesen ép bucakemence érdemelnek figyelmet. A középkori bányászati technika reprezentánsai a két egykori bányavárosunkból, Rudabányáról és Telkibányáról származó szerszámok: nyeles ékek, kalapácsok, csákányok, balták, kapák és más vaseszközök. Ritka érték ebből az időszakból a 15. századi föld alatti vágatrészlet (Rudabánya). A későbbi korokból is változatos anyag várja az érdeklődőket: a megyében termelt valamennyi ásványi nyersanyag és bányászata megismerhető a tárlókból és a tablókról. Természetesen megkülönböztetett helyet foglalnak el a 19. század utolsó harmadától a 20. század végéig meghatározó jelentőségű szénbányászat emlékei. A bányásztársadalom tagolódását, különböző csoportjainak életmódját eredeti használati tárgyakkal és bútorokkal berendezett enteriőrök érzékeltetik. A bányászat és a rokon szakmák kiemelkedő személyiségeinek életét és munkásságát, az iparág technikai fejlődésének főbb mozzanatait és páratlanul gazdag művelődéstörténeti vonatkozásait is felvillantja a kiállítás, kitekintést adva az egyetemes európai bányászkultúrára.

 

kandelber_400 A múzeum gyűjteményében levő ezüst gyertyatartó részlete: egyenruhás bányász.

      A fejlődés és a változatosság érzékeltetésére a bányászélet és -munka néhány jellegzetes tárgyát csoportokba rendezve mutatja be a kiállítás, a kezdetektől egészen a legutóbbi időkig. A mindig fontos tényezőként kezelt bányavilágítást a fenyőágból készült kezdetleges fáklyától a cserép- és fém olajlámpákon át a 19-20. századi bányavilágítási eszközökig rendkívül gazdag együttes képviseli. Szép színfoltja a tárlatnak az ünnepi alkalmakon használt bányász díszegyenruhákat bemutató sorozat, amely a piros-fehér-zöld szín-összeállítású régi magyar viselettől a német hatásra elterjedt fekete ruhákon át a napjainkban használatban levő uniformisig terjed. Selmeci, soproni és miskolci bányamérnök-hallgatók ruhái is szerepelnek az anyagban. A bányamérés és térképezés érdekes eszközkészletéből a technikai remeknek számító teodolitok, szintezők, tájolók és más műszerek, eszközök vonják magukra az érdeklődők figyelmét. A bányászat sok évszázadra visszanyúló gazdag művészi ábrázolásaiból rajzokat, metszeteket, festményeket, szobrokat, kisplasztikákat, fafaragásokat, érmeket, plaketteket stb. tartalmaz a kiállítás, hivatásos és amatőr alkotóktól egyaránt. Külön figyelmet érdemelnek a készítőik nem mindennapi ügyességét dicsérő úgynevezett türelempalackok, amelyek többnyire a bányamunka és a bányászélet legfontosabb mozzanatait örökítik meg miniatűr formában. A korai szakirodalmat 17-18. századi latin és német nyelvű könyvek eredeti példányai képviselik. Végezetül megemlítjük, hogy a teljes időskálát felölelő makettek és modellek teszik érthetőbbé és szemléletesebbé a történeti bemutatót.

 

lmpk_400

Bányászlámpák a múzeum gyűjteményéből.

 

      Ásvány- és őslénygyűjtemény

      A múzeum Földvári Aladár geológus-professzorról elnevezett kiállítótermében 1980 óta ásvány- és őslénygyűjtemény látható, amely legutóbb 2004-ben került felújításra.

      A magyarországi bányahelyek ásványai című tárlat a sajnos ma már nem működő hazai érctermelő üzemekben napvilágra került legszebb darabokból ad ízelítőt.

      A bemutató a dunántúli bányákkal kezdődik, ahonnan megismerhetők a bakonyi üledékes mangántelepek (Úrkút, Eplény)jellemző példányai, a Bakony és a Vértes-hegység bauxittelepeinek néhány jellemző ásványát és a Velencei-hegység pegmatitjainak, pneumatolitos és hidrotermás eredetű képződményeinek egykor az iparban használatos példányait.

      A Mátrából a legtöbb kiállított darab a Gyöngyösoroszi és Mátraszentimre környéki polimetallikus ércesedést képviseli. Ebben a gazdag anyagban megtekinthetők a legfontosabb ércásványok, illetve a teléreket kísérő meddőásványok egyaránt. Kisebb összeállítás mutatja be a Parádsasvár környéki ólom-és cinkércesedés, illetve a recski Lahóca és mélyszinti ércesedés genetikai és ásványtani szempontból egyaránt érdekes darabjait.

      A Tokaji- (Zempléni-) hegységből főként úgynevezett nem-ércek láthatók. Számos, az iparban használt agyagásvány, kvarc- és opálváltozat tekinthető meg, egy kis válogatás pedig az andezitek hólyagüregeiben megjelent ásványokat szemlélteti.

      Az előbbieknél részletesebben foglalkozik a kiállítás a rudabányai érces terület ásványaival. Először a jellemző kőzettípusok jelennek meg. Külön tárlókban láthatók az érctelep elsődleges és másodlagos ásványai, az utóbbiak rendkívül változatos kifejlődésük miatt nagy példányszámban. A lelőhely ásványgazdagságát posztereken elhelyezett fotók érzékeltetik, főként az oxidációs zóna színpompás ásványaival.

 

2003_103_1_400_01Azurit-malachit Rudabányáról.

 

      Önálló vitrinek szemléltetik a tornaszentandrási Esztramos-hegy változatos, az egykori bányászat közben feltárult kalcitvilágát, illetve a perkupai és az alsótelekesi evaporittelepek előbbiektől eltérő ásványegyüttesét.

      A hazai bányahelyek ásványai után egy ásvány-rendszertani összeállítás következik. Végezetül érdekességként meteoritokat és külföldi ásványokat tekinthetnek meg a látogatók.

      Külön blokkban kaptak elhelyezést a rudabányai vasércbányából a 20. század második felében előkerült nagyemlős-maradványok és egyéb hazai ?slénytani leletek, valamint a világhírű Rudapithecus hungaricusra vonatkozó anyagok.

 

fldvri_a._killtterem_bels_470

Részlet a Földvári Aladár Kiállítóterem ásványkiállításából.

 

      Könyv-, fotó- és adattár

      A múzeum szakkönyvtára mintegy 3.000 kötetet számlál, amelyben megtalálható minden régi és újabb bányászattörténeti könyv, illetve folyóirat. A fotótárban körülbelül 2.000 fényképet őrzünk, s már csaknem a teljes anyag digitalizálásra került. Az adattár több ezer oldal eredeti kéziratot, dokumentumot, valamint fénymásolatot tartalmaz.

     

     Föld alatti bemutatóhely

      A múzeum udvarán 1969-ban létesült az a mintegy 15 m hosszú mesterséges táró, amelyben hat vágatrészlet mutatja be a föld alatti érc- és ásványbányászatban leginkább elterjedt m?velési- és biztosítási módokat. A táró végében egy bányakovács-műhely komplett berendezése kapott helyet.

      Mivel a bányászat Magyarországon jószerivel már csak múzeumi körülmények között tanulmányozható, úgy véljük, hogy egyre nagyobb feladat hárul intézményünkre az iparág tárgyi és szellemi hagyatékának megőrzése, bemutatása és továbbadása terén. Reméljük, hogy ennek a küldetésének a jövőben is olyan sikerrel tesz majd eleget intézményünk, mint ahogyan ezt az előző 50 évben is tette.

 fldalatti_2_470_01

A föld alatti bemutatóhely a bejárat felől.

 fldalatti_bemutat_hely_470

A föld alatti bemutatóhely részlete.